MLSZ: magyarországi látogatáson az UEFA forgatócsoportja

MLSZ MLSZMLSZ MLSZ
2010.01.28. 08:46
Címkék
Hétfő óta tartózkodik hazánkban az UEFA Training Ground nevű internetes honlapjának négytagú forgatócsoportja, s egyhetes országjárásuk alatt elsősorban a grassroots, azaz a nem profi futball témakörébe tartozó területeken készít riportfilmet. Először az Aranycsapat két legendáját, Buzánszky Jenőt és Grosics Gyulát interjúvolták meg, kedden az MLSZ telki edzőközpontjában, szerdán a felcsúti Puskás-akadémián jártak, csütörtöktől vasárnapig pedig Debrecenben tartózkodnak a vendégek.

Czuppon Péter, a telki centrum ügyvezetője szakavatott idegenvezetést tartott a látogatóknak, akik nem titkolták véleményüket: jó helyre került az UEFA jelentős mértékű támogatása, mert a tavaly májusban felavatott komplexum valóban minden igényt kielégítően áll a sport, s azon belül is elsősorban a labdarúgás szolgálatában. Őze Tibor, az MLSZ grassroots menedzsere a vele folytatott beszélgetés során betekintést nyújtott a magyarországi programok részleteibe, Kovács Szilveszter szakmai igazgató pedig az MGYLSZ működéséről adott tájékoztatást.

A hazánkban zajló futsal Eb természetesen a speciális témákat feldolgozó szakemberek érdeklődésének homlokterében áll, ezért nem véletlen, hogy ott lesznek Debrecenben már a csütörtöki elődöntőkön, valamint a szombati bronzmeccsen és finálén, ahol terveik szerint kamera elé állítják majd Kisteleki Istvánt, az MLSZ elnökét.

Az UEFA grassroots bizottságának magyar tagjától, Bienerth Gusztávtól tudjuk, hogy a nem szakmai programokat segítő tevékenysége során az európai szövetség egészen rendkívüli összegű támogatásban részesíti tagszervezeteit, így ez a mostani látogatás is jelzi: Magyarországon már van miről „beszélni”, van mit bemutatni.

A most forgatott film az utómunkálatok végeztével várhatóan a tavasz vége felé kerül fel az UEFA Training Groundra., az MLSZ grassroots menedzsere a vele folytatott beszélgetés során betekintést nyújtott a magyarországi programok részleteibe, Kovács Szilveszter szakmai igazgató pedig az MGYLSZ működéséről adott tájékoztatást.

A hazánkban zajló futsal Eb természetesen a speciális témákat feldolgozó szakemberek érdeklődésének homlokterében áll, ezért nem véletlen, hogy ott lesznek Debrecenben már a csütörtöki elődöntőkön, valamint a szombati bronzmeccsen és finálén, ahol terveik szerint kamera elé állítják majd Kisteleki Istvánt, az MLSZ elnökét.

Az UEFA grassroots bizottságának magyar tagjától, Bienerth Gusztávtól tudjuk, hogy a nem szakmai programokat segítő tevékenysége során az európai szövetség egészen rendkívüli összegű támogatásban részesíti tagszervezeteit, így ez a mostani látogatás is jelzi: Magyarországon már van miről „beszélni”, van mit bemutatni.

A most forgatott film az utómunkálatok végeztével várhatóan a tavasz vége felé kerül fel az UEFA Training Groundra.

Legfrissebb hírek

Ligák Kupája: hiába rúgott gólt Keylor Navas, a párbajt Gazdag Dániel csapata nyerte meg

Minden más foci
2 perce

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
56 perce

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
7 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Elkel a szuperkupa, kezdődik az európai labdarúgóidény

E-újság
7 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
7 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
7 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
8 órája