Videoton: az MLSZ vezetőit csak a jövőjük, nem a futball érdekli - Mezey

Vágólapra másolva!
2010.02.17. 21:31
null
Mezey György szerint egyetlen napra sem lehet előre tervezni a honi labdarúgásban (Fotó: Török Attila, NS-archív)
Mezey György, a Videoton vezetőedzője úgy érzi, tarthatatlan helyzet alakult ki a magyar bajnokságban, mivel a halasztások miatt a szakemberek nem tudják, mikor játszanak tétmérkőzést, így nem is tudják megfelelően felkészíteni csapataikat. A mesteredző a fehérvári klub hivatalos honlapjának fejtette ki véleményét.

„Az edző számára lassan tarthatatlan helyzet alakul ki a magyar futballban a bajnokságot és az egyéb mérkőzéseket illetően. Sajnálattal tapasztalom, hogy a harc, amely az MLSZ jövőbeli pozícióiért folyik az érdekeltek között, minden energiájukat leköti, miközben nemsokára odáig jutunk, hogy egyetlen napra sem lehet előre tervezni a honi labdarúgásban" – véli Mezey György.

„A programok állandóan változnak, egy hét alatt a harmadik tervet halljuk. Senki sem tudja megmondani, hogy a már amúgy is egy héttel eltolt bajnoki rajt menetrendje miért változott meg ismét. A hétfői edzésen nem tudtunk rendesen dolgozni, mert bizonytalan volt, lesz-e a hétvégén forduló. Egészen más felkészülésre van szükség, ha van bajnoki és Ligakupa-mérkőzés, és másmilyenre, ha nincs, vagy csak az egyik van. Minket azért is érintett érzékenyen a kérdés, mert kedden Ligakupa-mérkőzést játszottunk – folytatta a szakember. – Úgy tűnik, hogy az MLSZ hatalmi harcaiban érintett embereket csak a saját karrierjük érdekli, a futball viszont kevésbé. Az is sajnálattal tölt el, hogy egyetlen tiltakozó hangot sem hallottam eddig. Nincs egyetlen vezetőnek sem kommentárja ahhoz, hogy gyakorlatilag a közvetítő televíziós csatorna állítja össze a programot? Ezt nevetségesnek és a jövőre nézve lehangolónak tartom."

Legfrissebb hírek

NS-infó: Zsótér Donát visszatér a Videotonhoz

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 12:29

Fiatal csatárt vett kölcsön Óbudáról a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:55

Nikolics Nemanja önkormányzati tanácsadóként dolgozik a Videotonért – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 15:43

Nikolics Nemanja mégis szerepet vállalhat a Videotonnál

Labdarúgó NB II
2025.09.01. 19:16

Újabb nagy skalpot gyűjtött be a Karcag, a Vidi is vereséggel távozott az újonc otthonából

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:20

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

Már a Vidi sem nyeretlen – három pontot ért a két rúgott gól

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:51

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53
Ezek is érdekelhetik