Ferencváros: a szurkolók tüntetést szerveznek a DVSC elleni bajnoki előtt

2010.04.13. 15:34
A Ferencváros Szurkolók Szövetsége kedden kora délután a következő közleményt juttatta el a Nemzeti Sport szerkesztőségébe.
FELHÍVÁS

A Ferencváros Szurkolók Szövetsége tiltakozó demonstrációt szervez 2010.04.16-ára, a Ferencváros–Debrecen meccs idejére, miután két hetet vártunk arra, hogy a vezetőség, illetve Berki Krisztián az ígéretének megfelelően nyilvánosságra hozza azokat a módosításokat, amelyek – szerinte – a Tábor hazai meccsekre való visszatérését eredményezik.

Ígéretekkel, hazugságokkal már tele a padlás, tettek azonban ezúttal sem követték a nagy szavakat, ezért hogy hangot adjunk véleményünknek, péntekre tüntetést szervezünk a Székház elé. 18.30-tól várunk mindenkit, aki az elfogadhatatlan házirend és kártyaszabályozás ellen fel kívánja emelni a hangját.

Megmozdulásunkat a rendőrségen is bejelentettük. A tárgyalások tovább folytatódnak, az FSzSz megfeszített munkával továbbra is azon dolgozik, hogy mihamarabb elfogadható szabályozásokat harcoljon ki a kártyát és a házirendet illetően.

A tiltakozásra mindenkit szeretettel várunk, mutassuk meg, hogy a hangos többség ki mellett is áll...!

Legfrissebb hírek

Borbély Balázs: Mi és a Ferencváros küzdünk a bajnoki címért!

Labdarúgó NB I
30 perce

NB I: Ferencvárosi TC–DVTK

Labdarúgó NB I
1 órája

Sorozatban harmadszor rabolna pontot a DVTK az Üllői útról; kedvenc ellenfeléhez utazik az ETO

Labdarúgó NB I
7 órája

Dupla Tízes: meg tudja csinálni az ETO? Vagy behúzza a Fradi? Jön a bajnoki hajrá!

Labdarúgó NB I
9 órája

Pályafutása első bajnoki címére hajt Corbu Máriusz a Fradival

Labdarúgó NB I
12 órája

Labdarúgás: kikapott az U16-os válogatott a montenegróiaktól

Utánpótlássport
Tegnap, 16:17

Esélylatolgatás: hasonlóan nehéz az ETO és a Ferencváros sorsolása a bajnokság végéig

Labdarúgó NB I
2026.04.08. 09:00

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
2026.04.07. 11:06
Ezek is érdekelhetik