Mészöly nem tartott a kudarctól

2010.04.10. 08:42
null
Tóth Norbert (jobbra) és az Újpest három pontnak örülhetett (fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó Soproni Liga 22. fordulójának nyitó mérkőzésén az Újpest 2–1-re legyőzte a Zalaegerszeget. Mészöly Géza a játékosait dicséri, Csank János szerint pedig többen elfáradtak a zalaiaknál.

Győzelemmel zárult Mészöly Géza második újpesti korszakának első bajnoki mérkőzése. Bár a Zalaegerszegnek a meccs felénél még egygólos előnye volt a Megyeri úton, végül mégiscsak a fővárosban maradt a három pont.

„Szünet után lettünk megfelelő mértékben dinamikusak, akkor kezdtünk el abban a tempóban futballozni, amelyben addig is kellett volna. Az első félidőben is inkább mi irányítottuk a játékot, akadtak is kisebb-nagyobb lehetőségeink, de az kétségtelen, hogy a másodikban nyújtottunk jobb teljesítményt" – nyilatkozta a mérkőzés után Mészöly.

A vezetőedző hozzátette, a hátrány ellenére sem tartott attól, hogy folytatódik a lila-fehérek kudarcsorozata.

„Éreztem a játékosokban az akaratot és a koncentráltságot, amelyek elengedhetetlenek voltak a fordításhoz, így bizakodva vártam a folytatást. Többen is jó – a jövőt is tekintve pedig biztató – produkcióval rukkoltak ki, aminek nagyon örülök, mint ahogyan annak is, hogy a beálló emberek is hozzá tudtak tenni a játékhoz."

Csank János eltiltás miatt több labdarúgóját sem vehette figyelembe, de emellett nem dobta harcba a kezdőben Kocsárdi Gergelyt és Marián Slukát sem.

„Kocsárdit és Slukát már a szerdai kupameccsre gondolva pihentettem, de nem éreztem, hogy ezzel gyengülnénk, hiszen Szalai Tamás rutinos védő, bár sajnos sérülés miatt le kellett cserélnem, Horváth András pedig a válogatottat is megjárt középpályás, az ő beállítása ráadásul taktikai szándékkal is történt."

A korábbi szövetségi kapitány elsősorban annak tulajdonítja a vereséget, hogy a második félidőben többen elfáradtak, főleg azok, akik kevesebb lehetőséget kaptak a korábbi mérkőzéseken. A ZTE-nek ennek ellenére a ráadásban egyenlítési lehetősége volt.

„A sors iróniája, hogy Nenad Todorovics, aki két méterről is képes fölé lőni a labdát, most nem emelte meg, hanem laposan próbálkozott. Jó lett volna a döntetlent kiharcolni."

SOPRONI LIGA 
22. FORDULÓ
Újpest–Zalaegerszeg 2–1 (Barczi 53., Kabát 77. ill. D. Pavicsevics 29.)

 

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
Tegnap, 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58