Bp. Honvéd: a kispestiek közleményt adtak ki az őket ért vádak után

Vágólapra másolva!
2010.05.15. 15:14
A Bp. Honvéd labdarúgócsapata sajtóközleményben tiltakozik a Borsban megjelent írás miatt.

„A Bors nevezetű sajtótermék a mai napon riportot jelentetett meg, amelyben állítólagosan Simon Zoltán, a Honvéd kommunikációs igazgatója nyilatkozott a csapat gazdálkodásáról. A Bors tájékoztatásával ellentétben Simon Zoltán egyáltalán nem nyilatkozott, tehát a nyilatkozatról szóló híradás szemenszedett hazugság. Maga a cikk és a benne foglalt hír értéke jól illik a Bors színvonalához. Mellékesen a lapban közölt hazugsággal ellentétben minden játékos az utolsó fillérig megkapta a munkabérét egészen április 30-ig, az utolsó nekik járó időpontig.
Simon Zoltán bejelentette, hogy hétfőn az ügyvédjénél tájékozódik arról, milyen jogi lépéseket tehet a közvéleményt félretájékoztató újság ellen" – olvashatjuk a Honvéd hivatalos honlapján.
Simon Zoltán bejelentette, hogy hétfőn az ügyvédjénél tájékozódik arról, milyen jogi lépéseket tehet a közvéleményt félretájékoztató újság ellen" – olvashatjuk a Honvéd hivatalos honlapján.

Legfrissebb hírek

Szijjártó Péter: Az a célom, hogy a Honvéd visszajusson az NB I-be, a Magyar Futball Akadémia pedig Magyarország legjobb akadémiája legyen

Magyar válogatott
2025.12.17. 18:49

Bajba kerülhet Milák Kristóf: megvonhatják a fizetését, ha nem áll újra edzésbe – sajtóhír

Úszás
2025.12.08. 12:41

Pontelőnnyel telel az élen a Honvéd; kikapott, de így is második helyen a Vasas – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 19:05

A háromgólos győzelmet arató Honvéd hárompontos előnnyel telelhet az NB II élén

Labdarúgó NB II
2025.11.30. 18:58

Feczkó Tamás: Ezek a játékosok megmutatják, mit jelent a Honvéd mezét viselni

Labdarúgó NB II
2025.11.25. 08:43

Rangadót nyert Angyalföldön, és élre állt a Honvéd az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 21:56

Idén már nem léphet pályára az NB II-es Honvéd tehetsége

Labdarúgó NB II
2025.11.24. 12:57

Döntetlennel tért vissza Pető Fehérváron, a hajrában mentett pontot a Kövesd a Kecskemét ellen – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 18:52
Ezek is érdekelhetik