Játékossors: az FC Volendamnak nincs szüksége Bori Gáborra

Vágólapra másolva!
2010.07.15. 13:11
Mint ismeretes, Bori Gábor a múlt héten próbajátékon járt az FC Volendamnál, és bár a holland klub már a következő szezon csapatfotóján is szerepeltette a futballistát, az MTK játékosa nem szerződik a Zsidai Lászlóval már megegyező másodosztályú gárdához.  

A Noordholland Dagblad című lap szerint Gert Kruys vezetőedző más típusú játékost keres a jobbhátvéd posztjára, mint Bori, ezért nem kötöttek végül szerződést a magyar futballistával.

Bori eredeti posztját tekintve középpályás, ám tavasszal Kecskeméten védőként is szerepelt, ezért utazott Hollandiába a szélső hátvédet kereső Volendamhoz próbajátékra, de a jelek szerint nem győzte meg a szakvezetést.

Ezt támasztja alá az is, hogy Bori már visszatért a KTE-hez, ahol a Szigetszentmiklós elleni edzőmeccsen pályára is lépett a héten. Ez azonban még nem jelenti azt, hogy marad a lila-fehéreknél, ugyanis élő szerződés köti az MTK-hoz, vagyis szerződtetéséről meg kell állapodnia a két klubnak.  

Legfrissebb hírek

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
4 órája

Elmosta az eső a Honvéd és a KTE bajnokiját

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:42

Újabb NB I-es érkezőt jelentett be a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.08.28. 13:34

Kölcsönadta támadóját a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.28. 10:25

KTE: az új edzővel új játékosok is érkezhetnek – Paksról és Nyíregyházáról

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 16:15

Kiértékelik a Gera-csapat szereplését, akár edzőváltás is lehet Kecskeméten – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 11:40

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24
Ezek is érdekelhetik