Kecskemét: Nem adjuk fel a támadó futballt - Urbányi

2010.08.13. 16:25
Urbányi István, a Kecskeméti TE labdarúgócsatának vezetőedzője a Petőfi Népének adott interjúban elmondta, a sorsolás ismeretében tudták, hogy nehéz lesz a bajnoki rajt, de az MTK és a Ferencváros ellen is kis szerencsével győzhettek volna. Urbányi szerint nem adják fel a támadójátékot a bajnoki címvédő otthonában sem, mert szerinte csak ez vezethet eredményre.

„Bár erre nem szeretnék hivatkozni, mégis van úgy, hogy nincs szerencséje egy csapatnak. Az első két mérkőzésünk tökéletesen besorolható ebbe a kategóriába. Most Debrecenbe utazunk, és minden gárdának, így a Kecskemétnek is nagy kihívás a bajnok otthonában játszani” – mondta Urbányi.

„Bizonyos szempontból most tanulni megyünk a Lokihoz. Szeretnénk még inkább begyakorolni azt a játékot, amit elterveztünk, és eddig is próbáltunk játszani. Nem adjuk fel a támadó futballt, menni kell előre! Meggyőződésem, hogy ez a játék vezethet eredményre. Csapatunknak meghatározó tényezőnek kell lennie a bajnokságban, s ezt remélem, már Debrecenben is bizonyítjuk.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
19 órája

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44