Kecskemét: Tököli a Ferencváros ellen is támadófocit ígér

Vágólapra másolva!
2010.08.07. 16:32
Tököli Attila, a Ferencváros volt támadója az ftc.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, a lila-fehérek a Fradi ellen is támadó szellemben futballoznak majd a ma esti bajnoki mérkőzésen.

„Amióta eljöttem a Fradiból, egy meccsen játszottam egykori csapattársaim ellen. Tavaly a Pakssal az Üllői úton 1–1-et értünk el még Gellei Imre irányításával. Furcsa érzések kavarogtak bennem, hiszen három szép évet töltöttem a Ferencvárosnál. Akkor abszolút pozitív volt a fogadtatás, ami nagyon jólesett" – mondta a zöld-fehérek hivatalos honlapjának Tököli.

„Mivel ez még csak a második forduló, nehéz formáról és esélyekről beszélni. Minden bizonnyal telt ház előtt léphetünk pályára, kiváló hangulatban. Biztos vagyok benne, hogy ezúttal is gólra törően fogunk játszani, hiszen az edzőnk a támadófoci híve. Nem akarok tippelni, de nagyon bízom egy jó eredményben..." – tette hozzá a támadó.

Legfrissebb hírek

Lila-fehér öröm és bánat: a Kecskemét hosszabbításban kiejtette az Újpestet

Labdarúgó NB I
4 órája

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
6 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
7 órája

Szabó Alex: Biztos, hogy felszívjuk magunkat az újpestiek ellen

Labdarúgó NB I
13 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:50

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56
Ezek is érdekelhetik