MTK: Garami szerint egy év erősödés még ráfért volna Pintérre

2010.08.27. 08:36
Garami József, az MTK Budapest labdarúgócsapatának vezetőedzője klubja hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, meglepte, hogy Pintér Ádám a Zaragozához szerződött.

„Nem számítottam arra, hogy még valaki távozik a csapattól, de ez nyilván nagy lehetőség volt – mondta a kék-fehérek hivatalos honlapjának Garami József. – Bár egy év erősödés talán még ráfért volna, remélem, megállja a helyét a spanyol bajnokságban, és játszani fog az élvonalban. Ugyanakkor hiányozni fog csapatunkból, meg kell oldanunk a pótlását, így lesz ez már az Újpest ellen is.”

„A lila-fehérek ellen nagy hangsúlyt kell fektetnünk a védekezésre, hiszen nagyon sok helyzetet dolgoznak ki. Az utóbbi időben mindig rendkívül izgalmas meccseket játszottunk az Újpesttel, váltakozó sikerrel, remélem, most mi jövünk ki jól a mérkőzésből” – nyilatkozott bizakodóan a pénteki találkozó előtt a szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06