Újpest: Mészöly szerint Garami megtalálta a centert, akire vágyott

2010.08.27. 07:02
Az Újpest labdarúgócsapatának edzője szerint az eddigieknél hatékonyabb játék és koncentrált futball kell ahhoz, hogy együttese legyőzze a labdarúgó NB I 5. fordulójának mérkőzésén az MTK-t.

„Sajnos Barczi Dávid még nem tudott olyan munkát végezni, hogy nevezhessük a mérkőzésre, de remélhetőleg a kéthetes bajnoki szünetben sikerül »meccskész« állapotba kerülnie. Kovács Dánielre és Jucemarra sem számíthatok még, mert előbbi csak két alkalommal edzett együtt a csapattal, míg utóbbi a B-csapatunkban lendülhet formába, és remélhetőleg játssza végig a kilencven percet" – tartott rövid névsorolvasást a hiányzókról Mészöly a klub hivatalos honlapján, az ujpestfc.hu-n.

„Böőr Zoltánnak nem sérülés miatt kellett kihagynia a Vasas elleni mérkőzést, hanem ő maga kérte, hogy ne játsszon, mert szeretne még jobb állapotba kerülni. Az edzéseken mindent megtett, így most a keretben számítok rá, csakúgy, mint a fiatal Balogh Balázsra. Szerencsére Rajczi Péter még idejében cserét kért a Vasas ellen, így nem sérült meg, ezért az MTK ellen játszhat."

Mészöly Géza szerint az MTK nemhogy nem gyengült az előző szezonhoz képest, de még erősebb lett. „Látva az MTK Győr elleni bajnokiját, azt tudom mondani, hogy a mostani csapat erősebb, mint az elmúlt idénybeli. Tischler Patrik személyében az MTK megtalálta azt a centert, akire Garami József mindig is vágyott, ráadásul Kanta József egyre inkább visszanyeri formáját, újra vezére az MTK-nak, míg a középpályán Vadnai remekül segíti a támadásokat. Nehéz meccs vár ránk, nagyon koncentráltan és az eddigieknél hatékonyabban kell játszanunk, hogy sikeresek legyünk" – szögezte le a szakember.

Legfrissebb hírek

A statisztikai adatok tovább erősítik egy futballklub identitását

Minden más foci
23 órája

Labdarúgás: pénteken rajtol az utánpótlás-bajnokságok tavaszi idénye

Utánpótlássport
2026.02.26. 11:09

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 23. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.24. 09:00

Török bundabotrány: tizenegy klub tisztviselői kerültek őrizetbe

Minden más foci
2026.02.21. 14:09

Idei első bajnokiját játszotta a Sepsi, amely győzött Bukarestben

Minden más foci
2026.02.21. 13:48

Sallói Dániel több mint egy évtized után elhagyta a Kansast, de marad az MLS-ben

Légiósok
2026.02.20. 08:15

A Fradi hangos szurkolóiról és Makreckis „illetlen gesztusáról” írnak a bolgár lapok

Európa-liga
2026.02.20. 07:35

Labdarúgás: negyeddöntőket játszanak az utánpótlás Magyar-kupában

Utánpótlássport
2026.02.19. 09:03
Ezek is érdekelhetik