Újpest: Mintha gumilabdával játszottunk volna! - Balajcza

2010.08.10. 15:25
Balajcza Szabolcs, az Újpest labdarúgója elégedett a bajnokságban eddig megszerzett négy ponttal, mert véleménye szerint a Győr nagyon erős csapat, Kaposváron pedig mindenkinek meg kell küzdenie a sikerért.

A játékos szerint a kaposvári mérkőzés volt a nehezebb, mert az ellenfelek mellett még az idei labdarúgó-világbajnokság hivatalos labdájával is meg kellett küzdenie. A 31 éves kapus az ujpestfc.hu-nak nyilatkozott.

„Az első két fordulóban szerzett négy ponttal elégedettek lehetünk. A Győrről mindenki tudja, hogy milyen masszív csapat, Kaposvárról pedig szerintem nem sokan hozzák majd el a három pontot. Kapusszempontból a Kaposvár elleni meccs nehezebb volt, főleg, hogy az idei világbajnokság hivatalos labdájával játszottunk. Teljesen igazat adok a külföldi kapusoknak, gyakorlatilag olyan, mintha gumilabdával játszanának a csapatok, egyszerűen nem lehet kiszámítani, milyen ívben érkezik, legyen szó lövésről vagy beadásról. Úgy gondolom, a védekezésünk rendben van, a középpályások és a csatárok is mindig visszazárnak, ez jó alap lehet, erre kell ráépítenünk egy hatékony támadójátékot. Persze addig nagyon nehéz, amíg az egész bal oldalunk sérült” – mondta Balajcza.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06