Paksi FC: Montvai Tibor góllal térne vissza Kecskemétre

2010.09.24. 20:52
Montvai Tibor és Tököli Attila a nyáron gyakorlatilag „helyet cserélt" egymással, előbbi Kecskemétről Paksra, utóbbi Paksról Kecskemétre igazolt. A zöld-fehérek támadója klubja hivatalos honlapjának elmondta, emiatt nem lesz köztük külön rivalizálás a hétvégi bajnoki mérkőzésen, de szeretne gólt szerezni volt csapata ellen.  

„Nem hinném, hogy különösebben rivalizálnánk – nyilatkozta Montvai Tököliről. – Jó a viszony közöttünk, és tisztelem a játékát is, még mindig az egyik legjobb futballista a bajnokságban. Ő is előretolt csatárt játszik, de azért mégis más típusúak vagyunk. Én az alkatomnál fogva is inkább statikus vagyok, nagyobb, robosztusabb vagyok nála. Ő mozgékonyabb, fürgébb, a leshatáron mozgó támadó. Azt pedig csak a bajnokság végén lehet megmondani, hogy a váltás kinek sikerült jobban."

„Nem felejtem soha, hogy én Kecskeméten is jól éreztem magam, és jók voltak a mutatóim is, hiszen hatvankilenc mérkőzésen harmincnyolc gólt szereztem. De az is biztos, hogy szeretnék gólt rúgni a volt csapatomnak, mint ahogy azt például a Nyíregyházával is megtettem. Szeretnék góllal »visszatérni« Kecskemétre. Remélem ebben a társaim is segíteni fognak, és nem marad el a bravúr" – bizakodott Montvai.

Legfrissebb hírek

Dárdai Pál húzhatja keresztül Dárdai Pál terveit

Labdarúgó NB I
35 perce

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Vállsérülést szenvedett az NB II-es Kecskemét védője

Labdarúgó NB II
2026.10.12. 17:30

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Kecskeméten járt a Formula–1-es legenda, Kimi Räikkönen

F1
2026.10.06. 11:43