Sztevanovics: Kell a három pont!

2010.09.10. 15:31
null
Szasa Sztevanovics szerint ezúttal kifoghatnak a debrecenieken (Fotó: M. Németh Péter – archív)
A válogatott mérkőzések miatti szünet után pénteken folytatódik a labdarúgó NB I, méghozzá két, érdekesnek ígérkező mérkőzéssel. A tabella élmezőnyében található Vasas és Kaposvár az Illovszky-stadionban csap össze 17 órától, míg az elmúlt bajnokság győztese, a Debrecen és bronzérmese, a Győri ETO az ETO-parkban küzd meg egymással 19 órától.

 

„A Győr olyan csapat, amely ellen fontos, hogy mindenki a rendelkezésünkre álljon…” Herczeg András a Debreceni VSC hivatalos honlapjának, a dvsc.hu-nak nyilatkozva kezdte mondandóját a fenti félmondattal, amiből arra lehet következtetni, hogy a Metaliszt Harkiv elleni jövő csütörtöki El-meccs ide vagy oda, a Loki a legerősebb összeállításában készül pályára lépni a kisalföldiek otthonában – persze, a sérült Bernáth Csabát és Kabát Pétert leszámítva.

VASAS–KAPOSVÁRI RÁKÓCZI

Izgalmasnak ígérkezik a 6. forduló nyitó mérkőzése is, hiszen a Vasas és a Kaposvár is jól kezdte az idényt, mindkét csapat 10-10 ponttal áll, így az élmezőnyben található. Giovanni Dellacasa és Sisa Tibor együttese is a hatékony támadójátékra törekszik és okozott már meglepetést, így háromesélyes a találkozó. (Érdekesség, hogy a két csapatot egy évvel ezelőtt irányító Mészöly Géza és Prukner László is egymással meccsel, ők az Újpest–Ferencváros rangadón irányítják új együttesüket.)

Szükség is lehet a DVSC legjobb formájára, ugyanis az Újpest mellett az ETO volt az a csapat az elmúlt kiírásban, amelyik ellen a hajdúságiak egyik bajnokijukon sem tudtak győzni: hazai pályán gól nélküli döntetlent játszottak a kisalföldiekkel, míg idegenben 1–0-ra kikaptak (az Újpest egyébként ősszel és tavasszal is 2–1-re legyőzte a Lokit).

Ha a tabellára nézünk, akkor úgy tűnik, a címvédőnek ezúttal minden esélye megvan arra, hogy jó eredményt érjen el a győriek ellen. Az ETO az elmúlt fordulókban gyengélkedett, a Siófok elleni sovány győzelmet leszámítva még nem sikerült begyűjtenie a három pontot.

Azonban nemcsak Herczeg, hanem a Loki játékosai is úgy vélekednek, hogy az ETO Parkban nehéz mérkőzés vár rájuk. „Lehet, hogy ellenfelünk gyengébben kezdte a bajnokságot, ám számomra inkább az a mérvadó, amit az ETO tavaly hosszú távon produkált. Pintér Attila csapata nagyon magas szinten védekezik, és ez még akkor is így van, ha legutóbb három nullára kikapott az Üllői úton. Biztosra veszem, a házigazda mindent elkövet a győzelemért, ám ahogy a Győrnek, nekünk is kellenek a bajnoki pontok” – mondta Yannick Mbengono a Nemzeti Sportnak.

Szasa Sztevanovics, az ETO kapusa és csapatkapitánya szerint épp az elmúlt fordulók eredményei miatt nem számít az, hogy most a DVSC lesz az ellenfél, kényszerhelyzetben vannak, így mindenképp győzniük kell.

„Olyan helyzetben vagyunk, hogy bárki is legyen az ellenfél, nekünk felül kell kerekednünk. Biztosra veszem, a debreceni labdarúgók önbizalommal telve jönnek hozzánk, erős a csapatuk, de mi nem akarunk velük foglalkozni. Csak magunkat okolhatjuk azért, hogy szinte gólokat rúgatunk az ellenfelekkel, tehát van min javítanunk. Tavaly sem indult számunkra jól a bajnokság, most öt ponttal vagyunk a listavezető mögött, így győzelmünkkel közelebb kerülhetünk az élbolyhoz” – mondta a szerb kapus.

 
 
 
 
Legfrissebb hírek

„Batik Bence esetében a játékvezető hibázott” – közleményben reagált az MLSZ a DVSC–Szparin történtekre

Labdarúgó NB I
2026.08.12. 18:38

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Dzsudzsák fejes gólja döntött a keleti rangadón, a Szpari ellen szerezte meg első pontjait a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 19:25

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Három kiütés az NB III-ban: a Kaposvár és a Gyula 7–0-ra, a Dorog 6–0-ra győzött

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 20:31

Elúsztak a remények? A DVSC háromgólos hátrányba került otthon a Köbenhavn ellen a Kl-selejtezőben

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 20:50

Gert Remmel: Az első pillanattól az utolsóig harcolnunk kell

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 13:51

NB III: gólzáport rendezett a rajton a DVSC II, a Szolnok, a Dorog és az Iváncsa, hatgólos döntetlen Érden

Labdarúgó NB II
2026.07.25. 20:10