DVSC: Kulcsár győzelmet vár az MTK ellen, Antalékat továbbra is tesztelik

2010.10.15. 15:57
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC-TEVA középpályása, az MTK-tól érkező Kulcsár Tamás győzelmet vár a korábbi együttese elleni szombati mérkőzésen – adta hírül a klub hivatalos honlapja.
„A tavaszi szezonhoz képest változott az MTK kerete, hiszen több játékos is eligazolt, de mivel évről évre ugyanabban a játékrendszerben futballoznak, meglepetést nem okozhatnak. Mindenképpen DVSC-győzelmet várok, mert úgy gondolom, mi vagyunk a jobb csapat, ám arra számítanunk kell, hogy megnehezítik a dogunkat. Amikor idekerültem, rögtön lehetőséget kaptam, majd hirtelen kikerültem a csapatból, és ezt nem volt könnyű feldolgozni. Türelmetlen voltam, de Bandi bával átbeszéltünk mindent. Elmondta, hogy mit vár tőlem, miben kell változnom. Több időre van szükségem, mert ez egy hosszabb folyamat. Megértettem, és próbálok minél többet kihozni magamból, hogy ismét szerephez jussak. A csapaton belül egyébként jól érzem magam, elfogadott mindenki, remek a társaság. A többiek ismerik a képességeimet, és sokat segítenek nekem abban, hogy minél hamarabb jó passzba kerüljek” – nyilatkozta Kulcsár a dvsc.hu-nak. Hír továbbá a klub háza tájáról, hogy még mindig tesztelik a két próbajátékost, Norman Syllát és Antal Botondot.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
5 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
5 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
6 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
6 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
6 órája