Haladás: Aczél, Détári és Supka is képben van - lapértesülés

2010.10.16. 00:41
Címkék
A nyugat.hu internetes oldal információi szerint szombaton délután ül majd össze az élvonalbeli  Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának taggyűlése, hogy megtalálja és nevesítse a leváltott Csertői Aurél vezetőedző utódját.

A honlap úgy tudja: az Aczél Zoltán, Détári Lajos, Supka Attila trió egyik tagja lehet a befutó.

A döntést megnehezítheti, ha az irányításért felelős tagok nem vesznek részt a tárgyaláson. A nyugat.hu úgy tudja: a 44 százalékos tulajdonosi részesedéssel rendelkező Halmill Kft. képviseletében Kóbor László biztos nem utazik el Szombathelyre, miként Halmai Gábor sem tud részt venni a megbeszélésen. Illés Béla jelenlétéről egyelőre nem tudni biztosat. A honlap azt sem tartja kizártnak, hogy az ügyvezető Deéry Attila, mint a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője, egyszemélyes döntést hoz majd.

Mint ismert: a szezonban a várakozásoktól elmaradóan teljesítő együttes számára a klubvezetőség két mérkőzésre szóló, négypontos ultimátumot szabott ki, ám ez már az első találkozót követően értelmét vesztette, tekintve, hogy a szombathelyiek 3–1-es vereséget szenvedtek a bajnokság tizedik fordulójában az Újpest vendégeként.

Legfrissebb hírek

Kovács Mátyásnak kassai kitérőre volt szüksége, hogy kitörjön

Légiósok
20 perce

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
7 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
7 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
8 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
8 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
8 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
9 órája