A tabella élén álló fehérváriak számára mozgalmasan telt a hét, Mezey György legénysége szerdán jótékonysági mérkőzést játszott a megyei első osztályú Devecser SE csapata ellen a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak megsegítésére. Ezen az összecsapáson komplett kerettel léptek pályára a piros-kékek, bár négy hiányzóval már itt is számolnia kellett a Vidi mesterének.

A júliusban érkezett Martin Mutumba viszont először ülhet a cserepadra, mellette olyanok foglalhatnak helyet – Goran Vujovics, Dusan Vasziljevics, Bojan Djordjic –, akik máshol egész biztosan a kezdő tizenegyben lennének. A svéd útlevéllel, de ugandai felmenőkkel rendelkező Mutumba eddig két alkalommal játszott a Videoton-Puskás Akadémia NB II-es csapatában, amelyben legutóbb az SZTK-Erima ellen már egy góllal és egy gólpasszal próbált bizonyítani a kétkedőknek, akik megkérdőjelezték helyét a fehérváriaknál, s legszívesebben visszaküldték volna az AIK Solnához.
A góllövőlistát nyolc góllal vezető André Alves klubrekordot állíthat be, ha a paksiak ellen is betalál, ugyanis az utóbbi négy fordulóban egyaránt gólt szerzett, és most zsinórban ötödször lehet eredményes. Ez eddig egy szezonon belül csak az 1985-ben UEFA-kupa-ezüstöt és bajnoki bronzérmet elérő legendás csapat tagjai közül Burcsa Győzőnek és Szabó Józsefnek sikerült.
Mezey György, akit a Pápa elleni találkozón elküldött a kispadról Takács János játékvezető, csak a lelátón foglalhat helyet. A szakember szerint jó középcsapat a Paks, de a Videotonnak rutinfeladat kell legyen, hogy legyőzze mostani ellenfelét.
„Az elmúlt időszakban nem kaptak sok gólt, és a kontráik mindig veszélyesek. Ebben a szezonban, Kis Károly irányítása mellett stabilizálódott az együttes, motiváltabb is, mint amilyen volt, így jó középcsapattá nőtte ki magát. Ezt bizonyítja az is, hogy legutóbb a Lombard Pápát is legyőzte. Nekünk azonban rutinfeladatnak számít a győzelem kivívása egy középcsapat ellen, s ezt a játékosaim teljesítik is vasárnap! – mondta a vidi.hu-nak Mezey.
A Videoton–Paksi FC összecsapást 17.30-tól honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.
| „Videoton ide vagy oda, úgy gondolom, hogy optimisták lehetünk, mert az elmúlt mérkőzéseinken bármilyen eredmény is született, mindig jól és szervezetten játszottunk, igazi csapatként mozogtunk. Ennek hatására – egy-két kivételt leszámítva – jöttek is az eredmények. Illetve amikor nem, akkor sem voltunk alárendeltek, csak éppen a szerencse nem nekünk kedvezett. Ezért Fehérvárra is úgy mehetünk, hogy ha a korábbi játékkal rukkolunk ki, és lesz hitünk, akkor meglephetjük őket" – mondta a paksifc.hu-nak Vayer Gábor, a Paks futballistája, aki 2007-ben pont a fehérváriakat erősítette. |
| A 10. FORDULÓ EDDIGI EREDMÉNYEI | |
| Győri ETO FC–Lombard Pápa TFC | 0–1 |
| Újpest FC–Szombathelyi Haladás | 3–1 |
| MTK Budapest–Debreceni VSC | 0–0 |
| Budapest Honvéd–Kecskeméti TE | 1–2 |
| BFC Siófok–Zalaegerszegi TE FC | 0–4 |
| Vasas–Szolnoki MÁV FC | 3–0 |
| Ferencváros–Kaposvári Rákóczi FC | 1–0 |
| 1. Videoton FC | 9 | 6 | 2 | 1 | 19– 9 | +10 | 20 |
| 2. Kaposvári Rákóczi FC | 10 | 6 | 1 | 3 | 17–11 | +6 | 19 |
| 3. Ferencvárosi TC | 10 | 6 | 1 | 3 | 17–15 | +2 | 19 |
| 4. ZTE FC | 10 | 5 | 2 | 3 | 18–13 | +5 | 17 |
| 5. Budapest Honvéd FC | 10 | 5 | 1 | 4 | 15–13 | +2 | 16 |
| 6. Újpest FC | 10 | 4 | 4 | 2 | 16– 8 | +8 | 16 |
| 7. Debreceni VSC-TEVA | 10 | 4 | 3 | 3 | 18–15 | +3 | 15 |
| 8. MTK Budapest | 10 | 4 | 3 | 3 | 12–12 | 0 | 15 |
| 9. Paksi FC | 9 | 4 | 2 | 3 | 15–12 | +3 | 14 |
| 10. Lombard Pápa Termál FC | 10 | 4 | 1 | 5 | 18–18 | 0 | 13 |
| 11. Vasas | 10 | 4 | 1 | 5 | 16–21 | –5 | 13 |
| 12. BFC Siófok | 10 | 3 | 4 | 3 | 12–12 | 0 | 13 |
| 13. Győri ETO FC | 10 | 3 | 3 | 4 | 12–11 | +1 | 12 |
| 14. Kecskeméti TE-Ereco | 10 | 3 | – | 7 | 15–24 | –9 | 9 |
| 15. Szolnoki MÁV FC | 10 | 1 | 2 | 7 | 6–21 | –15 | 5 |
| 16. Szombathelyi Haladás | 10 | – | 4 | 6 | 8–19 | –11 | 4 |






