NB I: Herczeg András elégedett igazi csapatként játszó embereivel

2010.10.03. 19:44
Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere futballistái fegyelmezett csapatjátékát dicsérte a Sport Televízió mikrofonja előtt a DVSC-TEVA–Vasas (3–1) NB I-es labdarúgó-mérkőzést követően, míg Gianni Dellacasa, a Vasas szakvezetője az egyéni hibákat kárhoztatta, és nem ment el szó nélkül csapata két meg nem adott gólja mellett sem.

HERCZEG ANDRÁS: – Nagyon jól kezdtünk, fegyelmezetten, igazi csapatként futballoztunk. Az első félidőben kifejezetten jó játékot nyújtottunk, talán csak a második játékrész vége felé színeztük túl a játékot, azaz voltunk túlságosan is nyugodtak a vezetés birtokában. Jobb lett volna akkor is racionálisan befejezni a támadásokat, de úgy vélem, így is magabiztosan nyertük meg a mérkőzést. HERCZEG ANDRÁS: – Nagyon jól kezdtünk, fegyelmezetten, igazi csapatként futballoztunk. Az első félidőben kifejezetten jó játékot nyújtottunk, talán csak a második játékrész vége felé színeztük túl a játékot, azaz voltunk túlságosan is nyugodtak a vezetés birtokában. Jobb lett volna akkor is racionálisan befejezni a támadásokat, de úgy vélem, így is magabiztosan nyertük meg a mérkőzést.

GIANNI DELLACASA: – Két ilyen egyéni hiba miatt kapott gólt követően nehéz szaladni az eredmény után, különösen, ha az egyik legjobb magyar csapat az ellenfél. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a mérkőzésen hat gól született, de ezekből sajnos csak négyet adtak meg... A következő fordulókban olyan csapatokkal játszunk, amelyek ellen elvben könnyebb lesz pontot szerezni, remélem, kikapaszkodunk a gödörből.

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: Jovovicsot megműtötték Madridban, ugyanott, ahol Marcelót és Zidane-t is kezelték

Kézilabda
2026.05.20. 17:04

Navarro: A vezetők úgy döntöttek, nem hosszabbítanak

Labdarúgó NB I
2026.05.17. 13:21

A Debrecen egygólos győzelemmel szerezte meg a negyedik helyet

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 19:04

Dzsudzsák Balázs: Hálás vagyok a Lokinak az utolsó lehetőségért

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 07:03

Három fiatal is debütált az élvonalban, döntetlennel zárult a Puskás Akadémia és az MTK bajnokija

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 21:53

Gólzáporos mérkőzésen, pontszerzéssel búcsúzott az élvonaltól a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 19:39

Az ETO megakadályozhatja, hogy a Fradi 100 éve nem látott sorozatot állítson be

Labdarúgó NB I
2026.05.15. 13:18

Az ETO a bajnoki címért, a DVSC a kupaindulásért, a Kanizsa az NB II-ért küzd

Labdarúgó NB I
2026.05.11. 17:52
Ezek is érdekelhetik