Örökrangadó: Felőlem Balog is dobhatja a gólt, csak nyerjünk - Rósa

Vágólapra másolva!
2010.10.01. 10:37
A Ferencváros középpályása, Rósa Dénes az ftc.hu-nak adott nyilatkozatában elmondta, jó meccsre számít ma este az MTK elleni örökrangadón, és reméli, hogy sikerül begyűjteniük a három pontot.

„Két játszó csapat lép majd pályára, ezért azt gondolom, hogy a szurkolók jó meccset láthatnak majd. Számomra mindegy, hogy André Schembri rúgja a gólt, én, vagy éppen Balog Zoli dobja, a legfontosabb, hogy nyerjünk. A Vasas ellen visszatértünk a jó útra, ezen szeretnénk továbbhaladni" – nyilatkozta az elmúlt három Ferencváros–MTK örökrangadón két gólt szerző Rósa Dénes. (Más kérdés, hogy Balog hiába dobna gólt, az érvénytelen lenne, hacsak bele nem érne valaki a labdába.)

„Garami Józsi bácsi mindig jó csapatot épít, személy szerint sokat köszönhetek neki, hiszen Győrbe és a Fradiba is az ő kérésére kerültem. Kiváló a viszonyunk, de remélem, a meccs után én leszek boldogabb. Jó hangulatra, jó mérkőzésre és Fradi-győzelemre számítok" – tette hozzá a középpályás.

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
9 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
11 órája

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Robbie Keane az edzések után külön foglalkozik Kovaceviccsel

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 13:18
Ezek is érdekelhetik