Újpest: Sitku nem játszhat, Mészöly győzelemre készül

2010.10.15. 06:50
Címkék
Az Újpest szurkolói abban reménykednek, hogy jót tett az együttesnek a válogatott meccsek miatti bajnoki szünet, és Mészöly Gézának a ZTE-től elszenvedett vereséget követően sikerült felráznia a csapatot a Haladás elleni bajnokira.

„Kritikus voltam a csapattal a zalaegerszegi vereség után, de úgy láttam, a játékosok elfogadták a mondanivalómat, és ezt szem előtt tartva készültek az elmúlt két hétben. Persze az edzők mindig optimisták az elvégzett munkával kapcsolatban, ám úgy érzem, tényleg minőségi tréningek vannak a hátunk mögött. Persze a legfontosabb, hogy ennek a jelei láthatóak legyenek a pénteki mérkőzésen is" – kezdte az Újpest hivatalos honlapjának adott nyilatkozatát Mészöly Géza.

„Tudjuk, hogy motivált ellenfél érkezik, ennek ellenére egyértelműen győzelemre kell játszanunk. Bízom abban, hogy a játékosok átérzik majd, milyen nagyszerű érzés lesz újra a szurkolóink előtt kifutni a stadionba, hiszen a Szolnok ellen kiderült, már akkor is tudnak segíteni, ha a kapukon kívül vannak" – folytatta a szakember, aki elmondta, Sitku Illésre még biztosan nem számíthat a szombathelyiek ellen, de a keret többi tagja egészséges.

A ma 19 órakor kezdődő Újpest–Haladás bajnokit honlapunk szöveges formában, élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
5 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
5 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
5 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
5 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
6 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
6 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
6 órája