Videoton: Ellenünk mindenki fokozott motivációval készül - Mezey

2010.10.16. 14:05
Címkék
A labdarúgó NB I élén álló Videoton vezetőedzője, Mezey György nem számít a Paks könnyű „lelépésére” a vasárnapi találkozón, mert elmondása szerint ellenük mindenki fokozott koncentrációval és motivációval fut ki a pályára – adta hírül a vidi.hu
„A »nagy darálás« folytatódik. Az ellenfeleink számára nagy kihívás, hogy a bajnokjelölttel játszhatnak, így az edzők esetünkben mindig nagyobb figyelmet fordítanak a csapatszervezésre, az összeállításra, a friss formára, a játékosok pedig fokozott motivációval futnak ki a pályára. Pont ezért nem olyan egyszerű mindenkit csak úgy »lelépni«. Ráadásul a héten egy kicsit kevert volt a felkészülés, hiszen a nemzeti együttesekben szereplők csak később csatlakoztak hozzánk. Ugyan már elmondtam, de ezúttal is megteszem: büszkék vagyunk rájuk, hiszen a felnőttválogatott ígéretes játékkal nyert a finnek ellen. A Paksra visszatérve, az elmúlt időszakban nem kaptak sok gólt és a kontráik mindig veszélyesek. Ebben a szezonban, Kis Károly irányítása mellett stabilizálódott az együttes, motiváltabb is, mint amilyen volt, így egy jó középcsapattá nőtte ki magát. Ezt bizonyítja az is, hogy legutóbb a Pápát is legyőzte. Nekünk azonban rutinfeladatnak számít a győzelem kivívása egy középcsapat ellen, s ezt a játékosaim teljesítik is vasárnap!” – nyilatkozta Mezey György.
Legfrissebb hírek

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
6 órája

Hétfői sportműsor: kezdődik az atlétikai Eb és a medencés úszás a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Dzsudzsák első fejes gólja; Kós Hubert minden számban éremért úszik az Eb-n

E-újság
7 órája

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Egymásra hangolva – Jakus Barnabás jegyzete

Úszás
7 órája

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
7 órája

Arina Szabalenka Torontóban is korán kiesett

Tenisz
8 órája

Minden idők legjobb Eb-jét várja az európai szövetség elnöke

Atlétika
8 órája