Ferencváros: Tanulnunk kell a hibáinkból - Marko Ranilovic

2010.11.16. 23:12
Címkék
Egygólos (2–1) győzelmet aratott a Ferencváros labdarúgócsapata az élvonalbeli bajnokság 14. fordulójának vasárnapi mérkőzésen hazai pályán a Szombathelyi Haladás ellen. A három pont megszerzését követően önkritikusan értékelt az ftc.hu klubhonlapon Marko Ranilovic, a Ferencváros 24 éves szlovén hálóőre.
„Jó eredményt értünk el, a három pont a lényeg. Ennél tudunk jobban is teljesíteni, és ha tanulunk ezekből a hibákból, amiket most elkövettünk, akkor nem lesz probléma a folytatásban sem – mondta Ranilovic. – Úgy érzem, tényleg voltak nagyobb bravúrjaim, de nem ez az összecsapás volt az eddigi legjobb, a legszívesebben a Videoton elleni mérkőzésre emlékszem. Pár napja a Siófok ellen nagyot hibáztam, akkor kommunikációs problémáink voltak, tanulnom kell abból a fatális hibából, mert nem szeretnék több ilyen gólt kapni. De nem szeretek visszafelé nézni, inkább azon vagyok, hogy a következő meccsen jól teljesítsek, és ha kellően koncentrálok, akkor ez sikerülhet. Tudok még jobban védeni, mint amit eddig mutattam, igazán elégedett azzal lennék, ha a következő meccsen is én védenék, méghozzá jól. Egyre több mindent megértek magyarul, folyamatosan tanulok, hogy könnyebben megértessem magam a társakkal, de nagyon nehéz a nyelv sajnos."
Legfrissebb hírek

Győri reménysugár: Csinger Márk és Zseljko Gavrics is játszhat a visszavágón

Európa-konferencialiga
3 perce

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
15 perce

Ismét lesznek állóhelyek a német válogatottak mérkőzésein

Német labdarúgás
37 perce

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
1 órája

A Barca ezúttal már 70 milliós ajánlatott tett Rodriért; japán válogatott kapust igazol a PSG – keddi transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Már csak egy hónap és kezdődik a budapesti atlétikai világdöntő

Atlétika
1 órája

„Semmit nem adnak oda előre!” – Molnár Attila is megkezdi Eb-szereplését

Atlétika
1 órája

Mind a hat magyar atléta búcsúzott kedd délelőtt

Atlétika
1 órája