A Lukoil vezetője is érdeklődik az FTC iránt

Vágólapra másolva!
2010.12.12. 07:23
Mint arról már beszámoltunk, a Vedomosztyi című orosz üzleti napilapban megjelent fizetett hirdetésben keres tulajdonostársat Kevin McCabe, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros Labdarúgó Zrt. tulajdonosa. Szergej Kuznyecov, az FTC korábbi védője úgy véli, a módszer furcsa, de jelentkező akad: elmondása szerint a Lukoil oroszországi vezetője is érdeklődik a legeredményesebb magyar klub iránt.

Szergej Kuznyecov a kilencvenes évek elején évekig futballozott a Ferencvárosban, pályafutását követően Magyarországon telepedett le, és menedzserként, sportdiplomataként dolgozik a labdarúgásban.

Kuznyecov: az orosz követségen keresztül 
érkezhet befektető (Fotó: M. Németh Péter)
Kuznyecov: az orosz követségen keresztül érkezhet befektető (Fotó: M. Németh Péter)

Mivel szívügye a Ferencváros, próbál tőkeerős befektetőt szerezni, de a 46 esztendős korábbi hátvéd kizárólag olyan üzletember Budapestre csábításában vállal közvetítő szerepet, aki nem csupán néhány évre stabilizálná az egyesület anyagi helyzetét. A korábbi hátvéd a Nemzeti Sportnak adott interjút.

– Megszokott döntésnek tartja, hogy egy üzletember apróhirdetésben próbál eladni egy futballklubot?
– Meglepő lépés Kevin McCabe-től, még sohasem találkoztam ilyen üzletpolitikával. Hozzáteszem, az orosz piacon lehet keresnivalója, mert a Ferencváros neve európai szinten még mindig érték.

– Sportdiplomataként Ön is jártas az orosz piacon. Lát esélyt arra, hogy az angol tulajdonos megbízható befektetőt találjon?

– Persze, de én csak a saját vonalamon haladok. Olyan orosz és ukrán üzletemberekkel állok kapcsolatban, akik nem csupán egy-két évre, hanem hosszabb távon szüntethetik meg végre a bizonytalanságot a Ferencvárosnál. Sőt, a leendő partnert nem kizárólag az ingatlan érdekelné, hanem a felnőttcsapat megerősítése, az ifjúsági együttesek felzárkóztatása is a tervek között szerepel.

– Hasonló ígéretekből hallottunk néhányat az elmúlt években. Konkrétumok?

– Egyelőre csak annyit mondhatok, hogy a Lukoil orosz olaj- és földgáztermelő cég oroszországi vezetője is érdeklődik az üzlet iránt. Talán nem nevezhető megbízhatatlannak, ha a Szpartak Moszkva mellett a Crvena zvezda és a Steaua Bucuresti támogatása is az érdekeltségi körébe tartozik.

– Mikor beszélhetünk tárgyalásról?

– Karácsony előtt semmiképpen, de az év elején az orosz nagykövetségen keresztül érkezhet befektető Magyarországra.

FRADISTÁK A HIRDETÉSRŐL: HOGYAN VÉLEKEDIK MUCHA JÓZSEF ÉS BÁNKI JÓZSEF ARRÓL, HOGY EGY GAZDASÁGI LAPBAN ÁRULJÁK A KLUBOT? A TÉMÁRÓL KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST TALÁLNAK A VASÁRNAPI NEMZETI SPORTBAN!

Legfrissebb hírek

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
11 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
18 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
21 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Az Újpest volt az elmúlt hét főszereplője, de igazolt a DVSC is – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:34

Révész Attila a Kisvárda kapott góljáról: Valószínű, ha én utcai cipőben odaszaladok, megfogom a labdát, neki nem sikerült

Labdarúgó NB I
2026.02.02. 08:13

Jégkorong MK: a Ferencváros megvédte címét

Jégkorong
2026.02.01. 19:34
Ezek is érdekelhetik