Haladás: a szombathelyiek a télen megerősítik a csapat keretét

2010.12.08. 16:42
Deéry Attila, a Szombathelyi Haladás ügyvezetője klubja hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, a téli szünetben megerősítik a csapat keretét, és akkor sem lesznek súlyos anyagi gondok a klubnál, ha nem érkezik új befektető.

„A Szombathelyi Haladásnál már egy ideje minden szakmai kérdésről a vezetőedző dönt. Tőle várjuk a javaslatokat arra, hogy kiket szeretne szerződtetni, és ő mondja meg, kik azok, akikre nem tart igényt. Vége annak a korszaknak, amikor ebbe mindenki beleszólhatott. Aczél Zoltánnal beszélgettünk már a kérdésről, de nevek egyelőre még nincsenek” – nyilatkozta a Haladás hivatalos honlapjának Deéry Attila, a klub ügyvezetője, aki igyekezett megnyugtatni a szurkolókat, és kijelentette, meg fogják erősíteni a csapat keretét.

A klub anyagi helyzetéről szólva Deéry elmondta, az Illés Béla nevével fémjelzett tulajdonosi körnek még van kötelezettsége, de a befizetések után megoldódnak a zöld-fehérek anyagi gondjai. A sportvezető hozzátette, jelenleg is több befektetőcsoporttal tárgyalnak, de akkor sincs tragédia, ha nem jön új szponzor vagy új tulajdonos.

A Haladás az utolsó előtti, 15. helyről várhatja a labdarúgó NB I tavaszi folytatását.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06