Lombard Pápa: Véber befogná az ötödik-hatodik helyen levőket

2010.12.09. 08:42
Címkék
A labdarúgó élvonalban szereplő Lombard Pápa vezetőedzője, Véber György értékelte csapata őszi teljesítményét. A szakvezető elmondta, jóval kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtottak, mint korábban, de nem elégszik meg a jelenlegi hetedik helyezéssel, és tavasszal befogná az ötödik-hatodik helyen levőket is.  

„Ezt a szezont mindenki összehasonlítja a tavalyival – mondta Véber a klub hivatalos honlapjának. – A tavalyinál, azt gondolom jóval komolyabb őszt produkáltunk, nem voltak hullámvölgyeink, kiegyensúlyozottan szerepeltünk. Idegenben összehoztunk egy-két nagyon komoly sikert, kétszer nem kaptunk ki egymás után, tehát kiegyensúlyozottak voltunk. Két mérkőzés van, amit megnyerhettünk volna, reális esélyünk volt rá: az MTK és a Kaposvár elleni találkozókra gondolok. Azokkal a pontokkal ott lennénk valahol a dobogó környékén. Ez a csapatnak is nagy tanulság, miként az is, hogy tavasszal sokkal kedvezőbb a sorsolás, így akár odaérhetünk az előttünk levők nyakára, sőt, meg is előzhetjük őket."

„Tavaly is nagy reményekkel vágtunk neki a tavasznak, de nem sikerült túl jól. Ennek több oka is van, az én eltiltásom is közre játszott ebben. Ez is tanulságul szolgált. A sorsolásunk jobb, mint az őszi, nyolc hazai találkozó vár ránk és hat idegenbeli. Olyan csapatok érkeznek Pápára, akiket ha meg tudunk verni és kiegyensúlyozott, jó játékot produkálunk, akkor az ötödik-hatodik helyen levőket is célba vehetjük" – tette hozzá a szakvezető.

Legfrissebb hírek

Sjöström sporttörténeti aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
6 perce

Európai Szuperkupa: címvédés a PSG-től vagy Emerynek végre összejön?

Bajnokok Ligája
7 perce

Román Kupa: Bobál gólja is kellett a Slobozia fordításához

Légiósok
10 perce

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
11 perce

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
23 perce

Kozák Luca: Nem futottam rosszul, de tudom, hogy képes vagyok jobbra is

Atlétika
35 perce

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n

Úszás
38 perce

Törökország nem lassít: Lukaku a Fenerben, Vlahovics a Besiktasban, mindkettő hivatalos – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
47 perce