Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

– Kós Hubert úgy adta át a helyét önnek a vegyes zónában, hogy megérkezett a friss 46-os százas gyorsúszónk. Honnan vette elő ezt a szenzációs időeredményt?
– Nem számítottam ilyen jó eredményre – válaszolta Milák Kristóf.
– Mégis menjünk bele kicsit ebbe a két napba és a száz gyorsba: az előfutamban és a középdöntőben egyaránt 47.9-et ment, erre jött egy nagy javulás a döntőben. És persze egy bronzérem. Ráadásul a szélső pályán.
– Kedd este azért még ott volt nekem az ötven pillangó döntője, ott is szedtem le az egyéni csúcsomból, vagyis jönnek le a századok abból is, meg jöttek le a száz gyorsból is.
– De negyvenhéten belül úszni azért ennél többet jelent és takar, nem?
– Mióta bejelentették, hogy minden ötvenes szám ott lesz az olimpiai programban, többen készülnek rá, ez nagyon sok embert feldobott, s ez látszik a mezőny erősségén is. Szerencsére nem mindegyik ötvenes úszó tud jól fordulni… Ennél többet nagyon nem tudok mondani, ez számomra egy felhozó év. Örültem a külső pályának a döntőben, úgy voltam vele, legalább nyugodt dolgom lesz. Az utolsó huszonöt méter azért csípett, de szerencsére csak sikerült abszolválni a távot. Talán ha az utolsó huszonöt méteren kicsivel több lélekjelenlétem van, akkor ennél talán még jobb időt is jöhettem volna – de azért annyira nem vagyok jó állapotban…
– Száz gyorson és ötven pillangón is faragott az egyéni csúcsából, várható hasonló „faragás” száz pillangón is?
– Nem irreális mindez. Szeretnék valami száz gyorshoz hasonlót művelni száz pillangón is.
– Mit jelent az, hogy felhozó év? A jövő évi hazai vizes világbajnokság és a Los Angeles-i olimpia van a fókuszban? Vagy annyira előre nem néz?
– A felhozó év azt jelenti, hogy nulláról – valahová.
– És jól halad e tekintetben?
– Edzésmunka arányosan nagyon jól haladok.
– Szeret már újra úszni?
– No comment.
AZ M4 SPORT INTERJÚJA
VIZES EURÓPA-BAJNOKSÁG, SAINT-DENIS
ÚSZÁS
Férfi 100 gyors, döntő
Európa-bajnok: 1. David Popovici (Románia) 46.56
2. Jegor Kornyev (Orosz csapat) 46.74
3. Milák Kristóf (Magyarország, klub: BHSE, edző: Szabó Álmos) 46.87 – országos csúcs, régi: 47.44, Németh, 2026
…6. Németh Nándor (Magyarország) 47.47








