Edzősors: Sisa Tibor négyszeres pénzért sem hagyta el a Kaposvárt

2011.01.12. 09:16
Címkék
Hiába kapott remek ajánlatot Szíriából, nem hagyja el az első osztályban harmadik helyen álló Kaposvárt Sisa Tibor, a gárda vezetőedzője.

„Sisa Tibort valóban megkeresték az arab világból – mondta a Nemzeti Sportnak Vörösbaranyi József menedzser. – A szíriai bajnokság második helyezettje, az al-Ittihad névre szóló szerződést küldött, amelyben az áll, hogy a Kaposvár szakemberét szeretné vezetőedzőnek. Valószínűleg az is Sisa Tibor mellett szólt, hogy kiválóan beszél arabul. Hogy mekkora fizetésről van szó a megállapodásban? Ha a magyar NB I átlagfizetését vesszük alapul, annak mintegy háromszorosát kínálták.”

Az edző mégsem megy.

„Pedig az én juttatásomnak nem a háromszorosát, hanem a négyszeresét adták volna az arabok – vette át a szót mosolyogva Sisa Tibor. – De engem úgy neveltek, hogy ha belevágok valamibe valahol, ahol korrekt viszonyokat és megbecsülést tapasztalok, úgy, mint Kaposváron, ne menjek sehova. Persze mindenki pénzből él, de a pénz nem minden.”

Nem meglepő, hogy Sisa Tibort valamelyik arab országból invitálják. A nyáron, mielőtt a Kaposvár kispadjára leült, Kuvaitból érkezett ajánlat, korábban pedig Ománból keresték a Tréner becenévre hallgató edzőt.

Apropó, Kuvait! Sisa Tibor az 1995–1996-os szezonban aranyérmet szerzett a kuvaiti al-Szahellel, így feljutott az első osztályba – vagyis jó híre van arrafelé.

„Kétségtelen, megbecsülnek, és úgy tűnik, még most is elismernek – folytatta Sisa Tibor. – De szeretném, ha a szíriai csapat kispadjára magyar edző ülne le, ezért Gálhidi Györgyöt ajánljuk az al-Ittihadnak. Remélem, a szíriaiak is belemennek ebbe a megoldásba.”

Legfrissebb hírek

Bronzmeccset játszhat a hazai felkészülési kézilabdatornán a Bányász

Kézilabda
10 perce

Megállapodás Ferran Torresről; 120 milliós ajánlatot kapott a Chelsea – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
19 perce

Fordítania kell hazai pályán a magyar bajnoknak – ETO–Riga visszavágó a Kl-ben

Európa-konferencialiga
26 perce

Milák Kristóf Európa-csúccsal megvédte címét, és Európa-bajnok a 4x100-as gyorsváltónk is! – videók

Úszás
52 perce

Kl-selejtező: Efraín Juárez két helyen nyúlt bele a győri csapatba a rigai meccs után – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
1 órája

Már nem Vincze István a KFC Komárom sportigazgatója

Minden más foci
1 órája

Lovas Világjátékok: Doerfer Noémi a 41. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
1 órája

Egy öngól után újra továbbjutásra áll a Ferencváros Zabrzéban

Európa-liga
1 órája