Paks: a Sturm visszalépett, kazah csapat az új ellenfél

2011.01.31. 09:59
Címkék
Változott a törökországi edzőtáborban már két felkészülési mérkőzést megnyerő Paksi FC labdarúgócsapatának programja, február elsején az osztrák Sturm Graz helyett a kazah Kairat Almati ellen lépnek pályára Kis Károly fiai.

A Sturm Graz lemondta a találkozót, azzal indokolva a döntést, hogy február negyedikéig nem kívánnak mérkőzést játszani.

Mint arról tegnap délután beszámoltunk, a Paks 2–1-re megnyerte második felkészülési találkozóját is, az ellenfél a Borussia Dortmund második csapata volt.

„A Dortmund második csapata ellen azok kaptak lehetőséget, akik az előző mérkőzésen nem jutottak szóhoz, egy-két kivételtől eltekintve. El kell ismerni, hogy a mérkőzés nagy részében ellenfelünk többet birtokolta a labdát, mint mi. A védekezésünk szervezett volt, de még így is adódott több lehetősége a németeknek a gólon kívül is. Ugyanakkor mi két gyors kontrából tudtuk megszerezni a két gólunkat. A pályára lépett játékosok bizonyították, hogy rájuk is lehet számítani, tehát folytatódik a harc a csapatba kerülésért. Ezek a sikerek megerősítenek bennünket abban, hogy jó úton járunk. Persze azért nem szabad túlértékelni ezeket a győzelmeket, igaz, lebecsülni sem. Egy nagyon harcos, kemény, jól szervezett ellenfelet sikerült legyőznünk, de nem pihenünk, tesszük tovább a dolgunkat” – mondta Kis Károly vezetőedző a találkozó után a klub hivatalos honlapjának.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
1 órája

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
1 órája

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
1 órája

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
2 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
2 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
2 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
2 órája