ZTE: az orosz megy, a lett marad; Bogunovicsékért keveset fizetnének

2011.01.27. 07:13
Címkék
Ahogy arról beszámoltunk, a ZTE élvonalbeli labdarúgócsapata 2–1-es vereséget szenvedett a második ligás PMFC-től – felkészülési mérkőzésen. A mérkőzésen pályára lépett mindkét külföldi kapus, akit néhány napja tesztelnek Egerszegen.



Csank János vezetőedző a meccs után a Nemzeti Sportnak elmondta: nem javasolja az FK Oreltől érkezett orosz Vjacseszlav Horkin szerződtetését, így a kapus hazatér Oroszországba. A lett Vitalijs Melnicenko teljesítménye szemernyivel jobb volt orosz riválisáénál, ő képzettebbnek tűnik Horkinnál, úgyhogy ő továbbra is a kerettel tréningezik.

Ami a kapusokat illeti: a sokáig második számú kapuvédőként számításba vett Pogacsics Krisztián nem fogadta el a vezetők szerződéshosszabbítási feltételeit, és távozott, a román másodosztályú FC Bihorban folytatja. Szalai Tamással ugyanakkor szerződést hosszabbítottak, a középpályásnak nyáron járt volna le a megállapodása, amit újratárgyaltak, így a futballistát már 2013-ig köti szerződés a ZTE-hez.

Pályán volt a Pécs ellen a ZTE két „régi" légiósa, Milan Bogunovics és Djordje Kamber is, mint ismeretes, mindkét futballista iránt külföldről érdeklődnek.

„Végeredményről Bogunovics ügyében nem tudok beszámolni. Az nem titok, hogy a szerb védőért a Zsetiszu tett ajánlatot, de a kazahok által kínált összeg meglehetősen távol áll a mi elképzeléseinktől. Továbbra sincs előrelépés Kamber esetében sem. Egy orosz alacsonyabb osztályú csapat vinné a bosnyák középpályást, de a kivásárlási összegről ez esetben sem egyezik az álláspontunk a reménybeli vevőével" – mondta Dézsi Attila ügyvezető a Nemzeti Sportnak.

Legfrissebb hírek

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
1 órája

Van Gerwen, Price és a többiek: ismét Budapestre jönnek a darts legjobbjai

Egyéb egyéni
1 órája

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
1 órája

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
1 órája

Az Újpest közös megegyezéssel szerződést bontott védőjével – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

Meghúzzák a nadrágszíjat a másodosztályban

Labdarúgó NB II
2 órája

Naby Keita az NS-nek: Mohamed Szalah nagyszerű ember, a legjobbakat kívánom neki, de nem most

Európa-liga
2 órája

Atlétika: hihetetlen izgalmak után, országos csúccsal Eb-döntős a 4x400-as magyar váltó! – videó

Atlétika
2 órája