Debrecen: Bajnoki cím? Nem adjuk fel, az biztos! - Nikolov Balázs

2011.02.15. 12:54
A Debrecenbe öt év után visszatérő Nikolov Balázs úgy érzi, mintha el sem hagyta volna a Lokit, ennél is fontosabb azonban, hogy az éllovas Videotonnal szembeni nyolcpontos hátrány ellenére nem zárja ki: a DVSC-TEVA nyeri meg a labdarúgó NB I 2010–2011-es kiírását.

„A Videotonnak nagyon nagy az előnye, így ahhoz, hogy ismét Debrecenbe kerüljön az aranyérem, nem elég minden meccset megnyerni, a fehérváriaknak is botlaniuk kell – mérte fel a lehetőségeket Nikolov Balázs a Nemzeti Sportnak adott interjújában. – Egy biztos: az őszinél sokkal jobb teljesítményt kell nyújtanunk, ha komolyan gondoljuk a bajnoki címet. Viszont az is igaz, hogy a tavasszal nem lesz Bajnokok Ligája, nem lesz Európa-liga, nem lesz, ami megossza az erőinket, csakis a bajnokságra kell koncentrálnunk. Nem adjuk fel, az biztos!"

A 33 éves játékos elmondta azt is: kellemesek a benyomásai Zdenek Scasny pörgős edzéseiről, és a felkészülési mérkőzések alapján védekező középpályásként, valamint – a Sampdoriába igazoló Laczkó Zsolt helyén – balhátvédként is számít játéklehetőségre.

A JÁTÉKOSSAL KÉSZÜLT INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN OLVASHATJÁK.

Legfrissebb hírek

Gólt szerzett, de sima koppenhágai vereséggel esett ki a DVSC a Konferencialigából

Európa-konferencialiga
48 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
3 órája

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
10 órája

Piros lapot ért volna Batik Bence ütése? – szavazzon!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:50

Dzsudzsák Balázs: Életem első fejes gólját szereztem... harminckilenc évesen!

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 20:10

Temesvári Attilát még a boltban is megállítják

Labdarúgó NB I
2026.08.09. 10:17

Már egy pénteki iksszel élre ugorhat az MTK; kilenc éve nem kezdett ilyen rosszul a DVSC

Labdarúgó NB I
2026.08.07. 14:01

Gert Remmel: Nem szoktunk hozzá az ilyen színvonalú meccsekhez, de jól teljesítettünk

Európa-konferencialiga
2026.08.06. 21:17