FTC: Kubatov cáfolja McCabe megállapodásról szóló nyilatkozatát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.02.22. 18:08
Kubatov Gábor, a Ferencvárosi Torna Club elnökjelöltje kedden közleményben cáfolta Kevin McCabe azon állításait, melyek szerint előrehaladott tárgyalásokat folytatnának az angol befektetővel az általa birtokolt FTC Labdarúgó Zrt. és az ingatlanok további sorsáról, s azt is, hogy az alapelvekről már meg is állapodtak volna.

„A közvélemény korrekt tájékoztatása céljából leszögezzük, hogy Kevin McCabe úr szombat (február 19.) délután egy közös szándéknyilatkozat tervezetét juttatta el a Ferencvárosi Torna Clubhoz a Ferencvárosi Labdarúgó Zrt. részvényei és az ingatlanok eladásáról, amelyen utólag tollal odaírt megjegyzések, módosítások szerepeltek. Néhány órával később ezzel szemben arról szereztünk tudomást, hogy a Ferencvárosi Torna Club helyett mégis Berki Krisztián úrral írt alá McCabe úr egy számunkra ismeretlen tartalmú dokumentumot, ami megkérdőjelezi a nekünk megküldött tervezet érvényességét” – áll Kubatov Gábor közleményében.

A Fidesz országos pártigazgatója, aki az FTC-nek a zrt.-be delegált tagja, sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy szombat óta „semmiféle kommunikáció vagy tárgyalás nem történt az ügyben”, s jelzi, hogy éppen ezért az alapelvekben sem történhetett megegyezés.

A labdarúgóklubot 2008 áprilisában megvásárló angol üzletember kedden az FTC honlapján jelentetett meg közleményt, amelyben jelezte, hogy közös szándéknyilatkozatot írt alá Berki Krisztiánnal, a BK Management Kft. tulajdonosával, amelynek értelmében a korábbi vezérigazgató cége átveszi a labdarúgóklub irányítását.

Ebben jelezte, hogy előrehaladott tárgyalásokat folytat Kubatov Gáborral a teljes projekt jövőjével kapcsolatban, s ennek része a teljes ingatlan átadása is. „Az alapelvekben már megegyeztünk, a végleges megállapodás pedig négy héten belül várható” – olvasható McCabe közleményében.

Kevin McCabe teljes közleményét korábbi cikkünkben olvashatják el.

Legfrissebb hírek

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25
Ezek is érdekelhetik