Újpest: Ami az eddigi meccseken nem sikerült, most összejött - Mészöly

2011.02.20. 10:07
Címkék
Mint tegnap beszámoltunk róla, az Újpest fölényes győzelemmel hangolt a labdarúgó NB I tavaszi idényének jövő hét végi nyitányára. Mészöly Géza, a lila-fehérek vezetőedzője a találkozó után elmondta, ezúttal az is összejött, ami az eddigi edzőmeccseken nem sikerült.
„Nagyon örülök, hogy végre hazai pályán játszhattunk, és egy nagyon agresszív, kemény csapat volt az ellenfelünk. Így terveztük, és nem vagyunk babonásak, azaz mindenképpen szerettük volna, ha jól sikerül a főpróba az előadás, vagyis az első forduló előtt. A végén a közönség tetszését is elnyerte egy-egy akció vagy megmozdulás, ami mindenképpen önbizalom-növelő tényező az eredmény mellett. Végig stabilak voltunk, bár az elején a kassaiak ránk erőltették akaratukat, de az első gól megnyugtatta a csapatot. Ami az eddigi felkészülési találkozókon nem sikerült, az most összejött – de így is terveztük a formaidőzítést. Örülök annak is, hogy a csereként beálló játékosok jól teljesítettek, Balajti Ádámnak és Lázár Bencének is voltak nagyon biztató momentumai” – mondta Mészöly a klub hivatalos honlapjának.
Legfrissebb hírek

Már az első percben vezetést szereztek a londoniak: Arsenal–Manchester City 1–0

Angol labdarúgás
36 perce

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
46 perce

Belga szélsővel erősített a BL-címvédő PSG

Francia labdarúgás
1 órája

Mac Allister visszatért, magyarjai nélkül ikszelt a Comóval a Liverpool

Angol labdarúgás
1 órája

A brutális könyöklés eredménye: a játékos arccsontja és szemüregfala eltört, a szemgolyója elmozdult

Labdarúgó NB I
1 órája

Elhunyt Roska János, a Népsport egykori munkatársa

Egyéb egyéni
2 órája

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2 órája

Együtt énekelték a Székely Himnuszt a Csíkszereda és a Sepsi szurkolói – videó

Minden más foci
2 órája