Videoton: Sokkal előrébb tartunk, mint tavaly ilyenkor - Elek

2011.02.17. 09:24
Címkék
Előrébb tart a labdarúgó NB I listavezetője, a Videoton, mint egy évvel korábban – mondta az együttes védekező középpályása, Elek Ákos a székesfehérvári klub hivatalos honlapjának.


„A spanyolországi edzőtábor szerintem jobb volt, mint az egy évvel ezelőtti, törökországi. Jobb volt az időjárás, és jobb pályákon tudtunk készülni, de ami ennél is fontosabb, hogy – érzésem szerint – sokkal előrébb tart a csapat, mint tavaly ilyenkor. Dubairól rosszat nem tudok mondani, aki megteheti, az egyszer menjen el életében, mert fantasztikus hely!
„A spanyolországi edzőtábor szerintem jobb volt, mint az egy évvel ezelőtti, törökországi. Jobb volt az időjárás, és jobb pályákon tudtunk készülni, de ami ennél is fontosabb, hogy – érzésem szerint – sokkal előrébb tart a csapat, mint tavaly ilyenkor. Dubairól rosszat nem tudok mondani, aki megteheti, az egyszer menjen el életében, mert fantasztikus hely!

A válogatott meccsről csak annyit, hogy az elmúlt mérkőzéseinkhez képest több hibával játszottunk, de arra mindenféleképpen jó volt az azeriek elleni találkozó, hogy a márciusi, hollandok elleni Európa-bajnoki-selejtezőre tudtunk egy kicsit gyakorolni, együtt volt a csapat. Végül, de nem utolsó sorban az Újpest elleni felkészülési meccsről: kedden két kemény edzésen vettünk részt, ez meglátszott a csapaton, mert meglehetősen tompán kezdtünk, ám most következik a frissítés, s a jövő hét végére teljesen ráállunk a bajnoki ritmusra.

A Paks elleni Ligakupa-mérkőzést nagyon várom, de úgy gondolom, nemcsak én, hanem az egész csapat, hiszen hosszú idő után az első tétmeccsünk lesz, még ha nem is bajnoki. Ha olyan előnyt tudnánk szombaton kiharcolni, mint a Haladás ellen a Magyar Kupában, azzal szerintem mindenki elégedett lenne” – nyilatkozta Elek Ákos a vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Laskawy Ferenc: Nagyszerű brigád jött össze a Ferencvárosnál

Jégkorong
1 perce

Eltört az arccsontja a Nyíregyháza támadójának, műteni kell

Labdarúgó NB I
6 perce

A 16 éves Pápai Olivér országos csúcsbeállítással, Sárkány Zalánnal együtt döntős 400 gyorson a vizes Eb-n

Úszás
37 perce

ETO FC: kiszemelt a Rigából, Benbuali már Kairóban, elvi egyezség Tóth Rajmund ügyében

Labdarúgó NB I
55 perce

Magyar csoda Birminghamben: Vindics-Tóth Lili ezüstérmes, Szabó Nóra 4. a maratonin

Atlétika
1 órája

Arsenal–City: megerősödött bajnok várja az új korszakot nyitó kupagyőztest

Angol labdarúgás
1 órája

Rosszul sikerült Djokovics US Open-főpróbája

Tenisz
1 órája

Meghökkentő bemutatkozás: Gróf Dávid ötven méterről kapott gólt – videó

Labdarúgó NB II
1 órája