FTC: válaszoltak az Újpest közleményére, amelyet méltatlannak tartanak

2011.04.05. 17:58
null
Egy dologban egyetértett a két klub közleménye: remek hangulatban játszották a derbit (Fotó: Németh Ferenc)
A Ferencváros labdarúgócsapata hivatalos honlapján, az ftc.hu-n reagált az Újpest FC tegnapi közleményére. A ferencvárosiak válaszát változtatás nélkül tesszük közzé.

 

„A Ferencváros vezetése és csapata gratulál az Újpest FC játékosainak a pályán nyújtott teljesítményükhöz, valamint ahhoz, hogy az elszenvedett vereséget – a hétfőn megjelent sajtóközlemény szerkesztőivel ellentétben – sportszerűen viselték.

Köszönjük az Újpest FC szurkolóinak, hogy jelenlétükkel hozzájárultak a mérkőzés emelkedettebb hangulatához, és hogy a mérkőzés után viszonylag nyugodt hangulatban hagyták el stadionunkat.

A mérkőzés előtt, alatt és után történtekkel kapcsolatban nem egyezik meg álláspontunk az Újpest FC vezetőivel. Feltételezzük, hogy az övéké sem az őszi mérkőzésen átélt, általunk sértőnek tartott megnyilvánulások kifogásolásával. Nyilván ezért maradt el szeptemberben az Újpest FC részéről a bocsánatkérés is, melyet a fent említettek alapján nem is vártunk el.

Úgy véljük ugyanakkor, az Újpest FC által hétfőn kiadott sajtóközlemény nem méltó a két klub ősi rivalizálásához" – fogalmaz az FTC Labdarúgó Zrt. hivatalos közleménye.

A FERENCVÁROS 500 EZER, AZ ÚJPEST 100 EZER FORINTOT FIZET
A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az FTC–Újpest mérkőzésen történt rendezési hiányosságok, valamint a hazai és a vendégszurkolók rendzavarásai miatt az FTC-t – mint visszaesőt – 500 000 forint, az Újpestet 100 000 forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte – adta hírül az MLSZ honlapja.
A FEGYELMI BIZOTTSÁG ÁLTAL KISZABOTT BÜNTETÉSEK
NB I
Hajdú Norbert (Honvéd) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
NB II
A FEB tárgyalás megtartása után Huszák Géza vezetőedző (Mezőkövesd) korábbi – a kispadtól való 3 mérkőzésre szóló – eltiltását hatályában változatlanul fenntartotta.
Elek Norbert (Mezőkövesd) 3 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Nyircsák Gábor (Bőcs) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Varga Endre (BKV Előre) 2 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Lantos Levente (PMFC) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Babik András (Veszprém) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Deme Imre (Tatabánya) 2 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Major Norbert (Ajka) 3 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
Hock Péter (Barcs) 1 bajnoki mérkőzésre szóló eltiltás
SZÍNES LAPOK MIATT KISZABOTT PÉNZBÜNTETÉSEK
Újpest: 30 000 forint
Cegléd: 12 500 forint
PMFC: 15 000 forint
Legfrissebb hírek

Korábbi bajnoka szerint az NB I-ben sokkal több kreativitás kell a Ferencvárostól

Labdarúgó NB I
3 órája

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
12 órája

Megszerezte 150. győzelmét az FTC a nemzetközi porondon, továbbra is hibátlan a női kézi BL-ben

Kézilabda
18 órája

Volt-e valaha jobb külföldi labdarúgója a Ferencvárosnak, mint Kristoffer Zachariassen? Szavazzon!

Labdarúgó NB I
22 órája

Az FTC hazai pályán, a Balatonfüred idegenben nyert a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.16. 19:50

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2026.10.16. 14:22

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
2026.10.16. 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
2026.10.16. 11:11