NB I: Scasny és Csertői is bosszankodott a DVSC-ETO után

2011.04.03. 21:50
Sem Zdenek Scasny, sem Csertői Aurél nem volt elégedett a DVSC-TEVA–Győri ETO NB I-es bajnoki (1–1) után – mindkét tréner kifejezetten bosszúsan nyilatkozott.

„A második félidő egészen jó volt, a mi szempontunkból persze akkor sem úgy alakultak az események, ahogy elterveztük. Valóban lassan lendültünk bele, húsz-huszonöt percbe is beletelt, mire elkaptuk a ritmust, de a fordulást követően élvezhető mérkőzést játszottunk. A tizenegyesgólunkat követően a játékosaink öt-hat percre teljesen elveszítették a koncentrációjukat. A miértre nem tudom a választ. Ebben az időszakban a Győrnek volt három-négy veszélyes támadása, ekkor született a gólja is. Nyilvánvalóan nyernünk kellett volna. A mi helyzetünkben most csak a győzelem lett volna elfogadható, sajnos nem sikerült megszereznünk" – értékelt a Nemzeti Sportnak Zdenek Scasny.Zdenek Scasny.

Csertői Aurél sem volt elégedettebb, a győri edző úgy érezte, csapata győzelemmel távozhatott volna.

„Bizony, úgy érzem, Debrecenben hagytunk két pontot. Egyáltalán nem vagyok elégedett a döntetlennel, a mérkőzés utolsó harmadában úgy éreztem, nyerhetünk. Persze elismerem, ha valaki a találkozó előtt azt mondja, hogy Debrecenben döntetlent játszunk, talán rábólintottam volna, de így... A lehetőségeink megvoltak. Ha jobb százalékban használjuk ki őket, ha az első félidőben adódó három vagy a fordulást követő több kontránkból legalább még egy gólt szerzünk, azt hiszem, megadtuk volna a kegyelemdöfést az ellenfélnek.”

Legfrissebb hírek

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21

Erdélyi Benedek: Bizonyítani akarom, hogy helyem van a kapuban!

Labdarúgó NB I
2026.06.30. 10:47

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18
Ezek is érdekelhetik