Haladás: Oross Márton két évvel meghosszabbítja szerződését

2011.05.29. 13:53
A labdarúgó NB I-ben szereplő Haladás hivatalos honlapján tette közzé, hogy megegyezett Oross Mártonnal, aki két évvel meghosszabbítja szerződését a szombathelyi klubbal.

„Sikerült megállapodnom a Haladás vezetőivel, igaz, egyelőre csak szóban, de már egymás kezébe csaptunk. A papírmunka van hátra, eldőlt tehát, hogy még két évig a Haladás játékosa leszek – mondta a Haladás hivatalos honlapjának Oross. – Voltak megkereséseim máshonnan is, de ahogy azt korábban is kijelentettem, a Haladás élvezte az elsőbbséget. A jövővel kapcsolatban nagy terveink vannak, jó lenne ismét dobogón végezni. A mostani bajnokság is megmutatta, hogy mennyire kiegyensúlyozott ez a mezőny, hiszen az egy évvel ezelőtti kiesőjelölt Paks ezüstérmet tudott nyerni. A következő bajnokság üde színfoltja lehet a Haladás, hiszen ha minden a tervek szerint alakul, a mi keretünkben lesz a legkevesebb változás.”

A Haladás honlapjának beszámolója szerint a többi lejáró szerződésű játékossal is folynak az egyeztetések, s a szlovák Branislav Fodrekkel vannak a legtávolabb az álláspontok.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
2026.10.13. 10:56

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02

Labdarúgás: a futball ünnepe volt

Utánpótlássport
2026.10.02. 14:06