DVSC: a védő visszatér a Lokihoz, de még nem tudja, marad-e

2011.06.09. 17:38
Máté Péter a DVSC-Teva hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, lejárt a kölcsönszerződése a Szolnoknál, így a Lokival kezdi meg a felkészülést, de még nem tudja, marad-e.

Mindenképpen hasznos volt számomra az elmúlt fél év, hiszen rendszeresen játéklehetőséghez jutottam, így megkaptam a meccsterhelést, az bánt csak, hogy a Szolnokkal nem sikerült kivívni az élvonalban maradást – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Máté Péter. – Télen számítottam rá, hogy kölcsönbe kerülök valahova, de próbáltam a jó oldalát nézni, és a kialakult helyzetből megragadni a pozitívumot.”

„Zdenek Scasny nem számolt velem, így jobb volt, hogy más NB I-es csapatban játszhattam, mintha a kispadon ültem volna. Magamról azt tudom mondani, hogy azt a célt, amiért odamentem, elértem. A lábam jól bírta a terhelést, abszolút nem volt semmi gond. Ami a teljesítményemet illeti, sosem szoktam elégedett lenni, de próbáltam magamból a maximumot kihozni. Hétfőn elkezdem a Lokival a felkészülést, ám még nem tudom, hogy alakul a jövőm. Megpróbálok mindent megtenni, hogy visszaszerezzem a helyem a kezdőcsapatban” – tette hozzá a védő.

Legfrissebb hírek

Új igazolást jelentett be a Loki – Sergi Samper BL-meccsen is játszott a Barcelonában

Labdarúgó NB I
2026.06.27. 10:44

Francia támadót szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.26. 13:09

DVSC: Diósgyőrből és Békéscsabáról is érkezett új szerzemény

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 17:26

Távozott a DVSC-től és részt vesz a szerződés nélküli profik csapatkereső táborában

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 14:24

NB I: francia igazolás a Fradinál, magyar válogatottak Újpesten – piaci körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.25. 13:18

Debrecenből került 19 éves belső védő a ZTE-hez

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 17:31

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32
Ezek is érdekelhetik