Haladás: megvolt az első edzés - Kenesei nélkül; Chinchilla holnap érkezik

2011.06.14. 13:21
null
Aczél (jobbra) Fabinhóval beszélgetett az első edzésen (Fotó: haladasfc.nyugat.hu)
A Haladás hivatalos honlapján tette közzé, hogy Aczél Zoltán vezetőedző megtartotta az első edzést a következő idényre készülő csapatnak. A foglalkozáson az együttes első nyári igazolása, Búrány Zoltán, valamint két próbajátékos, Nenad Panics és Fábio Augusto Machado, becenevén Fabinho is részt vett.

A haladasfc.nyugat.hu beszámolója szerint a tréningről hiányzott Nagy I Gábor, akinek lejárt a kölcsönadási szerződése és Kenesei Krisztián, akivel egyelőre még nem egyeztek meg a zöld-fehérek, valamint a sérült Korolovszky Gábor és Sipos Norbert, aki pár nap extra pihenőt kapott.

Gőcze Gergő is edzett: a legutóbbi szezonban a Kozármislenynél kölcsönben szereplő fiatal kapus megtartását mérlegeli a szakmai stáb.

„Az első két hét kicsit húzósabb lesz. Nem kell hatalmas nagy alapozásra gondolni, hiszen egy hónap múlva kezdődik a bajnokság, de azért lesz munka bőven – mondta Aczél Zoltán a Haladás honlapjának. – Ez egy átmeneti időszak, hiszen a nyári felkészülés soha nem lehet olyan, mint a téli. A játékosok amúgy is kaptak egy egyéni edzéstervet, ami háromféle futásból állt. Sokat fogunk úszni. Én hiszek benne, hogy a másfél-két órás erdei futások helyett az úszás is tud ugyanolyan hasznos lenni. Az első két héten három edzőmérkőzést tervezünk, minden nap két edzés lesz. Utána pedig ráállunk a bajnoki ritmusra. Ahogy néztem, ez a keret most még elég vékony. Sok fiatallal vagyunk feltöltve. Remélem, hogy egy-két héten belül összeáll a csapat. Szeretnék még három jó kvalitású labdarúgót igazolni. Aztán majd meglátjuk, hogy ebből mennyi jön össze. Ezt nyilván a pénztárcánk is meghatározza."

„Egy hétnél többet nem hiszem, hogy bárkinek is fogok adni a próbajátékosok közül. A bajnoki rajt előtt már nem nagyon rohangálhatnak itt próbajátékosok. Lesznek bőven edzőmeccsek is, nem csak edzések, négy-öt nap alatt azért már látszik az illetőről, hogy mire képes. Végül is én már ma is el tudnám dönteni azt, hogy ki az, aki esetleg erőssége lehetne a csapatnak, de ilyenkor még azért inkább hagyja az ember. Első nap, utazás után vannak, más környezetből jöttek" – tette hozzá a szakember.

Holnap két új próbálkozó játékos is csatlakozik a kerethez: a legutóbb az osztrák élvonalbeli LASK-nál szereplő 32 éves, 39-szeres Costa Rica-i válogatott belső védő, Pablo Chinchilla Vega (aki nyert bajnoki címet az MLS-ben és aranyérmet a CONCACAF Bajnokok Ligájában), valamint a román csatár, Spectu Romeo.

A szombathelyiek első felkészülési meccsüket pénteken délután öt órakor játsszák a 4yourtalent International Selection csapata ellen.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
7 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Gundel-Takács tizenegyest védett, de Raemaekers a Fradi javára döntötte el a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2026.05.09. 20:42

Labdarúgás: harmincöt fiatal játszott az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2026.05.05. 09:00

Labdarúgás: háromnapos edzőtábort tart az U20-as válogatott

Utánpótlássport
2026.05.04. 16:50
Ezek is érdekelhetik