Videoton: Osei és U. Nikolics nem írt alá, öt próbajátékos az edzőtáborban

2011.06.19. 12:32
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton sajtóosztályától kapott tájékoztatás szerint jelenleg öt próbajátékos vesz részt a fehérváriak olaszországi edzőtáborában, akik közül két futballista, Ransford Osei és Uros Nikolics nevét hozta nyilvánosságra a klub.

Korábban beszámoltunk róla, hogy Ransford Osei és Uros Nikolics vélhetően a Videoton játékosa lesz, hiszen a klub hivatalos honlapja az edzőtáborba utazók között említette őket, míg három próbajátékos nevét – a korábban közölt elveknek megfelelően – nem kívánta megnevezni. Ransford Osei és Uros Nikolics vélhetően a Videoton játékosa lesz, hiszen a klub hivatalos honlapja az edzőtáborba utazók között említette őket, míg három próbajátékos nevét – a korábban közölt elveknek megfelelően – nem kívánta megnevezni.

A Nemzeti Sport Online érdeklődésére a bajnoki címvédő együttes sajtóosztályán elmondták, hogy a ghánai és a szerb labdarúgó is próbajátékon szerepel, nem tekinthető a Videoton labdarúgójának.

Osei és Nikolics mellett jelenleg még három futballistát tesztel Paulo Sousa szakmai stábja, de további próbajátékosok is csatlakozhatnak a Vidihez a trentói edzőtáborozás során.

Az Olaszországba 26 fős kerettel elutazó bajnokcsapat ma este a trentói területi válogatottal játszik felkészülési mérkőzést, a találkozó este hatkor kezdődik.

Hogy kik lehetnek a próbajátékosok, arról itt olvashat!

A VIDEOTON UTAZÓ KERETE
Kapusok: Mladen Bozsovics, Tomás Tujvel, Somodi Bence
Mezőnyjátékosok: Lázár Pál, Hidvégi Sándor, Horváth Gábor, Vaskó Tamás, Lipták Zoltán, Elek Ákos, Polonkai Attila, Sándor György, Nagy Dániel, Gosztonyi András, Szakály Dénes, Dusan Vasziljevics, Lencse László, André Alves, Nemanja Nikolics, Goran Vujovics, Ransford Osei, Uros Nikolics, Jankovics Zsolt, Szolnoki Roland.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte a svájciakat az U16-os válogatott

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: döntetlent játszott Ausztriával az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.05.20. 16:29

NB II: a Videoton három játékosa is visszatér korábbi csapatához – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.20. 16:14

Van 150 millió forintja? Megveheti a 2023-as kazah bajnokcsapatot

Minden más foci
2026.05.20. 12:44

Labdarúgás: az ajánlás hatása – jóval több fiatalperc az NB I-ben

Utánpótlássport
2026.05.20. 12:07

Fehérvári győzelemmel köszönt el a másodosztálytól a Budafok

Labdarúgó NB II
2026.05.17. 16:59

Labdarúgás: kikapott az U18-as válogatott Törökországban

Utánpótlássport
2026.05.13. 17:36

Kétgólos Honvéd-siker a feljutók rangadóján, kiesett a Budafok és a Békéscsaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.05.10. 21:00
Ezek is érdekelhetik