DVSC: Az új igazolások nem játszanak a bajnoki rajton - Kondás

Vágólapra másolva!
2011.07.11. 09:17
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője a klub hivatalos honlapjának értékelte az FK Szpartak Zlatibor Voda (1–1) és az MFK Kosice (2–2) elleni szombati felkészülési mérkőzést, és elmondta, az új szerzemények várhatóan nem lépnek pályára a Vasas elleni pénteki bajnoki rajton.

„Ez a két mérkőzés volt az utolsó lehetőség mindenki számára, hogy bekerüljön a pénteki kezdőcsapatba – mondta a dvsc.hu-nak Kondás Elemér vezetőedző. – Mindkét találkozón láttam jó teljesítményeket, de persze még vannak kérdőjelek, meglátjuk, hogy alakul ki a Vasas elleni keret. Az új igazolások pénteken még valószínűleg nem játszanak, mert kondicionálisan vannak lemaradásaik, de a bajnoki másnapján edzőmérkőzés lesz, amelyen szerepet kapnak, mint ahogy azok a labdarúgók is, akik a Vasas ellen nem lépnek pályára.”

Kondás Elemér értékelte a két felkészülési mérkőzést is. Mint elmondta, a Kassa ellen még látszott az összeszokatlanság, de mindkét találkozó elérte a célját.

„Az első mérkőzésen nagy hőségben játszottunk – fogalmazott a szakvezető. – Úgy gondolom, a srácok megfelelő futómennyiséget produkáltak, jóval több helyzetet alakítottak ki, mint a Zlatibor, amely kevés lehetőségéből egyet értékesített. A szünetben az ellenfél egy egész sort cserélt. Minden elismerésem a srácoké, hogy végigbírták ebben a melegben, a végén nyerhettünk is volna, ha kicsit jobban koncentrálunk.”

„A Kassa ellen az új igazolások is pályára léptek, látszott is a játékon egy kicsit az összeszokatlanság. Az újak kondicionálisan gyengébb állapotban vannak, ebből adódott, hogy változatos mérkőzés kerekedett. Amikor a cserék bejöttek, kicsit megélénkült a játék, jóval több lehetőségünk volt, ezt a meccset is megnyerhettük volna, ha a végén nem bambulunk el, de a lepattanó labdából ki tudott egyenlíteni az ellenfelünk. Ezen a találkozón volt olyan játékos, akivel nem voltam elégedett, ugyanakkor kiemelném Ferenczi János teljesítményét, mindkét mérkőzésen csereként állt be, és hozzátett a játékhoz. Összességében a két edzőmeccs elérte a célját, ami az volt, hogy kilencvenperces mérkőzésterhelést kapjanak a játékosok.”

Legfrissebb hírek

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
22 órája

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

A gól és a győzelem lenne Bíró Bence igazi karácsonyi ajándéka

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 11:02

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

NS-infó: Bogdán Ádám lehet a DVSC új sportigazgatója

Labdarúgó NB I
2025.12.20. 11:57

Páratlanul izgalmas év végi hajrá az NB I-ben: négy csapat is esélyes arra, hogy őszi első legyen!

Labdarúgó NB I
2025.12.19. 13:11

A gyors gondolkodásban rejlik a Loki ereje

Labdarúgó NB I
2025.12.18. 09:49

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02
Ezek is érdekelhetik