Csank: Kaptam még egy esélyt, de nem éltem vele

2011.08.28. 11:35
null
Csank János Győrben már tudta: valami véget ér<br />(Fotó: Németh Ferenc)
Címkék
Tanácstalan, hitehagyott társaság benyomását keltette a Zalaegerszeg péntek este Győrben. A sereghajtó 5–1-re kikapott az ETO-tól, de a kék-fehéreknek szavuk sem lehetett volna, ha az első félidőben hatgólos hátrányba kerülnek. A ZTE hét bajnokin egy pontot szerzett, és tizenkilenc gólt kapott. Amint arról szombaton beszámoltunk: Csank János  felbontotta a szerződését a ZTE-vel.

– A szezon során csapata többször is játszott gyengén, de Győrben egyszerűen kilátástalanul futballozott. Megfordult a fejében, hogy önszántából távozik?
– A harmadik gól után már tudtam, hogy nincs visszaút – nyilatkozta Csank János a Nemzeti Sportnak. – Egyetlen játékosom sem volt, aki összefogta volna a csapatot, biztatta volna a társait. Két héttel korábban, a Haladás elleni vereséget követően kaptam még egy esélyt Nagy Ferenctől, de nem éltem a lehetőséggel. A szerződésem nem járt le, úgyhogy nem állt szándékomban távozni, ettől függetlenül az elnök úr jól döntött. Azért vagyunk edzők, hogy betöltsük a villámhárító szerepét.

– Ön nem hibázott?

– De, biztosan. Sőt, nehogy már azt vágják a fejemhez, hogy azt gondolom, mindenki rossz, csak a Csank jó fej. Ha végre lehiggadok, és reálisan látom a dolgokat, képes leszek változtatni a szokásaimon. Tapasztalataimat azonban belső használatra dolgozom fel, és senkit sem hozok kellemetlen helyzetbe.

– Még mindig tartja a hátát? Korábban név nélkül nemegyszer elmondta, hogy néhány játékos biztosan nem lép pályára, amíg ön az edző, aztán a következő héten mintha semmi sem változott volna.
– Ez hiba volt. A gyenge teljesítmény miatt ugyanis soha senki feje fölött nem törtem pálcát, de a meghatározó játékosoktól elvártam volna, hogy a pályán a meghosszabbított kezeim legyenek, akikre nyugodtan támaszkodhatok.

– Magyar vagy külföldi játékosokról beszél?
– Nem mindegy? Amúgy: is-is.

– A ZTE védekezése csaknem egy éve csapnivaló. Miért nem sikerült megoldani a problémát?
– Mert nem sikerült megfelelő bal oldali védőt szerződtetnünk, és a belső hátvéd posztján is gondokkal küszködtünk. Miként a teniszben, a futballban is van ki nem kényszerített hiba, vagyis rengeteg olyan szituáció után kaptunk gólt, amikor az ellenfelet hoztuk helyzetbe. A folyamatos sérülések és eltiltások miatt sosem maradt idő a stabilitásra, és a bizonytalanság idővel begyűrűzött más csapatrészbe is. A csatársorban Darko Pavicsevics ki tudja, mióta sérült, Prince Rajcomar Hollandiába ment kölcsönbe, a Roguy Méyé, Tököli Attila kettős pedig a napokban állt össze, talán nem túlzott elvárás, ha időt kérünk az összeszoktatásra. Mivel a csatárjáték legalább annyira gyenge volt, mint a védelem, óhatatlan volt, hogy gondok jelentkeznek a középpályán is. Támadóink semmiféle biztonságot vagy segítséget sem kaptak a pálya közepéről.

– A menesztéstől függetlenül érzett magában annyi erőt, hogy megoldja a gondokat?

– A jelenleginél csak előrébb végezhet a csapattal, bárki is legyen az edző Zalaegerszegen. Ha maradtam volna, a Ferencváros ellen négy-öt helyen változtatok.

– Elkésett.
– Más választása az új edzőnek sem lesz.

Legfrissebb hírek

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
19 perce

Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

Jégkorong
34 perce

Imre Bence: Kicsit nehézkes volt, de örülök, hogy megvan az első trófea

Kézilabda
1 órája

Novak Djokovics ismét rosszul lett, az első fordulóban búcsúzott a US Openen

Tenisz
1 órája

Már mindenki az indulást várja – a héten kezdődik a női kosárlabda-vb

Kosárlabda
1 órája

A szabadság élvezete – Nádas Péter sajátos futóvilága

Népsport
2 órája

Babó Levente a 90. perc drámájáról: Méltatlan ez a helyzet a játékosokhoz és a szurkolókhoz

Labdarúgó NB I
2 órája

Kihagyott tizenegyes, de ferencvárosi öröm – a Puskás Akadémia–FTC meccs legjobb képei

Labdarúgó NB I
2 órája