NB I: Az utolsó tíz percben futballoztunk úgy, ahogy kell - Aczél

2011.08.28. 22:46
Címkék
A Haladás–Kecskemét találkozó 2–2-es döntetlenre végződött a labdarúgó NB I 7. fordulójában. A megszerzett pontnak mindkét edző örül, ám Aczél Zoltánban és Tomiszlav Szivicsben is van hiányérzet.

„Az első félidőben totális támadófutballt játszottunk, néha még magam is meglepődtem, hogy emiatt mennyire kinyíltunk hátul, persze a nézők biztosan jól szórakoztak – olvasható Aczél Zoltán értékelése a Haladás honlapján. – Szünet után már óvatosabban játszottunk, miközben szerkezetet is váltottunk. Aranyszabály, hogy ha egy csapat betalál, legalább három-négy percig nem szabad gólt kapni, sajnos ez nekünk nem sikerült. Az utolsó tíz percben futballoztunk úgy, ahogy kell, megalkuvás nélkül támadtunk, szerintem ezért jön ki öt-hat ezer ember a Rohonci útra, akik talán éppen e produktum miatt nem szedik le a fejünket a döntetlenért. Hozzá kell tennem, hogy Németh Gábor ekkor három-négy óriási bravúrt is bemutatott. Azt se felejtsük el, hogy az egyik legjobb támadófutballt játszó együttes ellen mérkőztünk, amely ráadásul az Európa-ligában is indult – míg mi ugye bentmaradtunk az első osztályban.”

„Két jó csapat jó meccset játszott egymással, a Haladás remek együttes, jó játékosokkal – mondta a Kecskemétet irányító Tomiszlav Szivics. – Az első félidőben két ziccert is kialakíthattunk volna, ha játékosaim az utolsó passzokat is meglépik. Ugyanakkor elismerem, a Haladásnak is akadt néhány lehetősége, ezekből egyet gólra is váltott, szerencsére hamar válaszoltunk rá. Szünet után mindkét csapat támadófutballal rukkolt elő, nagy teret hagytak a játékosok, a nézők biztosan remekül szórakoztak – mi a kispadon kevésbé. Furcsállom, hogy a Haladás rengeteg szabadrúgást végezhetett el a tizenhatosunk környékéről, míg mi jóval kevesebb lehetőséget kaptunk – no, de ezt még vissza kell néznem majd videóról. Hátul akadtak gondjaim, hiszen Gyagya allergiás, ő nem is játszott volna, de kénytelen voltam beállítani, Maynard pedig a meccs közben sérült le. Jó eredmény a döntetlen, de egy kis hiányérzet – ahogy az ilyenkor lenni szokott – azért marad bennem.”

Legfrissebb hírek

Mourinho: Semmilyen problémát nem látok köztük; az egyetlen, amit észlelek, hogy kiváló futballisták

Spanyol labdarúgás
5 perce

Hungarian Darts Trophy: nézőcsúcs Budapesten

Egyéb egyéni
5 perce

Magyar ezüstérem és bravúros negyeddöntő a debreceni 3x3-as kosárfesztiválon

Kosárlabda
15 perce

A Newcastle csatárát szerződtetné a Juventus; továbbra is bizonytalanság Julián Álvarez körül – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Heti légiósprogram: péntek este játszik a Liverpool

Légiósok
48 perce

Ligetvári Patrik: Megszereztük az első trófeánkat, lekerült rólunk a teher

Kézilabda
58 perce

Férfi kézilabda NB I: az előző idény legjobbjára más szerepkörben számítanak Gyöngyösön

Kézilabda
1 órája

Carrick a csapat reakciója miatt a legboldogabb; Alonsónak vegyes érzései vannak a győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája