Szerb utánpótlás-válogatott kapus érkezett a Vidihez

2011.08.24. 16:36
null
Filip Pajovics négy évre aláírt a Videotonhoz (Fotó: vidi.hu)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton többszörös szerb utánpótlás-válogatott kapussal erősített: Filip Pajovics négyéves szerződést írt alá a fehérvári klubhoz – adta hírül az együttes hivatalos honlapja.

Pajovics a szerb élvonalbeli FK Vojvodinától érkezik, amelynek első csapatában két mérkőzésen már pályára lépett, nagyrészt azonban a tartalékok között szerepelt.

A 18 esztendős kapus tagja volt az U17-es, az U18-as és az U19-es szerb válogatottnak is. Utóbbiban jelenleg is rendszeres játéklehetőséghez jut.

„Viszonylag fiatalon, hatévesen kezdtem el focizni, és mindig is kapus szerettem volna lenni. Példaképem Gianluigi Buffon, akit a világ legjobb kapusának tartok. Örülök, hogy a magyar bajnokcsapathoz kerültem, az pedig nagyon megtisztelő számomra, hogy Disztl Péter – a legendás Videoton kapusa – a kapusedzőm. Szeretném mindenképpen megemlíteni két korábbi edzőm nevét, Szlobodan Radovanovét és Zoran Vasziljevicsét. Előbbi a kapusedzőm volt, utóbbi pedig a Vojvodinánál a korosztályos edzőm. Mindkét mesternek nagyon sokat köszönhetek, azt hiszem, ha ők nincsenek, akkor nem lett volna belőlem profi labdarúgó" – nyilatkozta a vidi.hu-nak Pajovics.

VIDEOTON FC
Érkezett: Filip Pajovics (szerb, FK Vojvodina – Szerbia), Filipe Oliveira (portugál, Parma – Olaszország, kölcsönbe), Evandro Brandao (portugál, Benfica – Portugália), Nikola Mitrovics (szerb, Újpest), Walter Fernández Balufo (spanyol, Gimnástic Tarragona – Spanyolország), Héctor Sánchez (spanyol, Villarreal B – Spanyolország), Álvaro Brachi (spanyol, Espanyol II – Spanyolország), Horváth Gábor (NAC Breda – Hollandia, kölcsönből vissza), Sitku Illés (Újpest , kölcsönből vissza), Ponczók Csaba (Vasas, kölcsönből vissza), Présinger Ádám (Vasas, kölcsönből vissza), Goran Vujovics (montenegrói, Kecskeméti TE, kölcsönből vissza), Paulo Vinícius Souza dos Santos (brazil, CA River Plate – Uruguay)
Távozott: Lázár Pál (Samsunspor – Törökország), Marko Andjics (szerb, Anorthoszisz Famagusta – Ciprus), Bojan Djordjic (svéd-szerb, Blackpool – Anglia), Farkas Balázs (Vasas), Sebők Zsolt (AEP Paphosz – Ciprus), Présinger Ádám (Lombard Pápa), Sitku Illés (Tatabánya), Damir Milanovic (horvát, Videoton II, ?), Gyurcsó Ádám (Kecskeméti TE, kölcsönbe), Izing Martin (Tatabánya), Fejes András (BFC Siófok, kölcsönbe), Goran Vujovics (montenegrói, Szombathelyi Haladás, kölcsönbe), Ponczók Csaba (?), Lencse László (Nordsjaelland? – Dánia)
Akivel tárgyalnak:

 

Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II-es mérkőzés; Arsenal- és Barcelona-meccs; US Open

Minden más foci
3 órája

Futballország tengerpartján – Pór Károly publicisztikája

Spanyol labdarúgás
3 órája

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
3 órája

Három magyar világbajnoki cím; Az amerikai álom kapujában Odnoga Lotti

E-újság
4 órája

Ligue 1: először nyert a Rennes és a Paris FC

Francia labdarúgás
4 órája

Hungarian Darts Trophy: Ross Smith a bajnok, a döntőben lemosta Andersont

Egyéb egyéni
4 órája

Két öngól kellett hozzá, de több mint nyolc év után újra élvonalbeli bajnokit nyert a Depor

Spanyol labdarúgás
4 órája

NFL: visszatér a liga történetének egyik legjobb védője

Amerikai sportok
4 órája