NB I: Csertői nem volt elégedetlen, Kondásnak tetszett a második gól

2011.10.15. 17:22
Címkék
A DVSC labdarúgócsapata hazai pályán 2–0-ra nyert a Győri ETO ellen az NB I 12. fordulójának rangadóján. A mérkőzés után Kondás Elemér, a debreceniek vezetőedzője a Sport Televíziónak elmondta, megérdemelten szerezték meg a három pontot, míg Csertői Aurél, a vendégek edzője szerint jól játszottak, de a két nagy védelmi hibát kihasználó Debrecen jobb volt náluk.

„Az első félidőben időnként jól játszottunk, több helyzetet kialakítottunk. A focit gólra játsszák, a Debrecen pedig az első adódó alkalommal betalált, és bár utána még voltak lehetőségeink, a második gól már végleg eldöntötte a mérkőzést. Nem voltam elégedetlen az első félidei játékkal, de a helyzeteket be kell rúgni. Két nagy védelmi hibából kaptuk a gólokat, nem volt bennük annyi, hogy fel tudjunk állni. Ennyivel jobb volt a DVSC” – nyilatkozta a Győri ETO vezetőedzője, Csertői Aurél.

„Nehéz mérkőzés volt, de a fiúk nagyon küzdöttek egymásért, láthattunk két szép gólt, megérdemelten nyertünk. A második gól tetszett nekünk is, remekül vitték végig a játékosok, edzéseken is gyakorta adódnak ilyen szituációk, Bódi Ádám pedig okosan oldotta meg” – mondta Kondás Elemér, a DVSC vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
4 perce

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
23 perce

„Ha megtanul úgy lőni a fiam, mint te, nagyon elégedett leszek” – Bruno Fernandes Szoboszlainak

Angol labdarúgás
28 perce

Nem élt helyzeteivel a Real Sociedad, pontot rabolt a Celta Vigo

Spanyol labdarúgás
35 perce

Olasz Kupa: idegenben ejtette ki a Cagliarit a másodosztályú Verona

Olasz labdarúgás
36 perce

Ligue 1: debütáns góljával nyert idegenben a LIlle

Francia labdarúgás
52 perce

Európai kézilabdaligák: Leimeter Csaba hét gólt lőtt a Bundesligában

Kézilabda
1 órája

Parázs hangulat, sokat emlegetett Borbély, sima Fradi-győzelem – ilyen volt képekben az ETO–FTC rangadó

Labdarúgó NB I
1 órája