Torghelle úgy tervez, rendszeresen pályán lesz a Honvédban

2011.10.01. 12:27
null
Torghelle nyolc év után húzhat ismét Honvéd-szerelést <br />(Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben ma öt mérkőzést rendeznek. Fővárosi csapatok csatáját láthatják a nézők Angyalföldön – a Vasas az Újpestet fogadja. A kispesti drukkerek pedig újra itthon láthatják Torghelle Sándort – a Honvéddal tegnap szerződést kötő csatár ma akár már játszhat is a Paks elleni hazai meccsen a Honvéd színeiben. Pécsen szomszédvárak csapnak össze (a Kaposvár lesz a vendég), a Pápa Zalaegerszegre, a Siófok Szombathelyre látogat.

TORGHELLE ISMÉT PÁLYÁRA LÉPHET A HONVÉDBAN

„Jó, akkor mondja meg, ki a Dynamo Dresden jobbhátvédje!"

Torghelle Sándor lecsapta a magas labdát. A Budapest Honvéd újdonsült csatára azután vágott vissza, hogy afelől érdeklődtünk, tudja-e, kikkel találja magát szembe szombaton a Paksi FC elleni mérkőzésen, ha megiramodik a tolnaiak kapuja felé – mindkét fél részéről hallgatás volt a válasz...

De nem is ez a lényeg. A kispesti szurkolók nem arra kíváncsiak, Torghelle Sándor kiket ismer, hanem arra, hány gólt tervez (és ér el...) piros-fekete mezben.

„Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni – fogalmazott a csatár, aki pénteken írta alá 2012. június 30-ig szóló megállapodását a Budapest Honvéddal. – Ebben az idényben még nyolc mérkőzésünk van, szeretném minél több góllal segíteni csapatomat. A szerződésről még egy mondat: bár júniusig írtam alá, a megállapodásban van egy pont, amely szerint ha télen lesz olyan külföldi ajánlatom, amelyet elfogadok, ingyen távozhatok a klubtól. Célom továbbra is az, hogy légiós legyek, de erről egyelőre fölösleges beszélni."

Arról viszont nem, hogy mi döntött a XIX. kerületi együttes mellett – a hírek szerint ugyanis a Ferencváros és a Diósgyőr is szerette volna soraiban tudni a kispesti mezben 2000 és 2003 között 78 NB I-es mérkőzésen tizenöt gólt szerző, szabadon igazolható labdarúgót.

„Maradjunk annyiban, nem az anyagiak döntöttek a Honvéd mellett – húzta alá Torghelle Sándor. – Kispesten nevelkedtem, ide kellett visszajönnöm! Volt belga első osztályú, a tabella alján lévő csapattól ajánlatom, a német második ligából kettő is, de anyagilag vagy szakmailag nem feleltek meg."

Adódik a kérdés: vajon már a Paks ellen pályára lép?

„Az edző fejébe nem látok bele – mondta a Crystal Palace, a Panathinaikosz, a PAOK, a Jena és az Augsburg korábbi profija. – Úgy tervezem, rendszeresen a pályán leszek, de hogy kivel, Danilo de Oliveirával vagy mással, s hogy két csatárral támadunk-e vagy csak eggyel, nem tudom – gólokkal szeretném segíteni nevelő klubomat, egyedül ez foglalkoztat."

AZ ÚJPEST HÁROM 4–1 UTÁN ISMÉT GYŐZELEMRE KÉSZÜL

Az Újpest a rossz bajnoki kezdés után az utóbbi hetekben háromszor is 4–1-re győzött (a Pécs és a Haladás ellen a bajnokságban, a Vác ellen a Magyar Kupában), így önbizalommal telve léphet pályára a Vasas otthonában. Már csak azért is, mert a legutóbbi öt idényben háromszor is győzött az Újpest Angyalföldön.

„Remélem, jön a sorozatban harmadik siker – mondta a Nemzeti Sportnak a mai meccs kapcsán Simon Krisztián, a lila-fehérek szélsője. – Minden győzelem jót tesz, kellő önbizalommal és nyugodtan készülhettünk a Vasas ellen. Egy ideje már én is jobban érzem magam a pályán, sikerült belerázódnom a tempóba. S tényleg egyre jobb a csapatunk."

A Vasas immár öt bajnoki mérkőzés óta veretlen, egyet megnyert, a többi döntetlennel ért véget, vagyis nincs rossz formában a piros-kék csapat. Más kérdés, hogy a bajnokságban eddig még csak egyszer nyert, még augusztus végén, a Ferencváros ellen.

„Szombati ellenfelünk masszívan védekezik, alaposan feltérképeztük, sok felvételt láttunk róla – mondta az újpesti szélső. – Gyors támadásokkal fel kell törnünk masszív védekezését. Az angyalföldi találkozók olyanok nekünk, mintha hazai pályán játszanánk, mert sok szurkolónk érkezik a Fáy utcába. Nyugodt körülmények között készülhettünk, de a sikerek amúgy is minden bajt csillapítanak. Nekünk pedig csak a siker lehet gyógyír a korábbi rossz eredményekre, már csak ezért is nyernünk kell szombaton."

A Vasas vezetőedzője, Marijan Vlak mérkőzés előtti nyilatkozatát itt olvashatja.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

A szurkolók számára igazi presztízscsatának számít a két szomszédvár, a Pécsi MFC és a Kaposvári Rákóczi összecsapása. A két gárda ezúttal a baranyai megyeszékhelyen csap össze, a Rákóczi hét, a PMFC három bajnoki óta nyeretlen. A hazaiaknál problémát jelenthet a karmester, Nagy Olivér hiánya – a múlt héten, Pakson két gólt is jegyző középpályás eltiltás miatt nem játszhat.

A ZTE továbbra is egyetlen nyeretlenként fogadja a Pápát, a hazaiak dolgát ráadásul nehezíti, hogy a húzódással bajlódó Tököli Attila is feliratkozott a zalaiak már eddig is népes sérültlistájára.

A Haladás az egyaránt eltiltott Guzmics Richárd és Goran Vujovics nélkül látja vendégül a bajnokságban augusztus óta veretlen Siófokot.

 

LABDARÚGÓ NB I
11. FORDULÓ, SZOMBATI PROGRAM
15.00 óra: Bp. Honvéd–Paksi FC (Tv: Sport1)
17.30: Vasas–Újpest FC (Tv: Sport1)
18.00: Pécsi MFC–Kaposvári Rákóczi
18.00: Szombathelyi Haladás–BFC Siófok
18.00: ZTE FC–Lombard Pápa

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Győri ETO FC 11 9 1 1 21– 7 +14 28
2. Debreceni VSC 10 8 2 21– 8 +13 26
3. Bp. Honvéd 10 6 1 3 19–10 +9 19
4. Diósgyőri VTK 10 5 3 2 16–10 +6 18
5. Pécsi MFC 10 5 3 2 17–18 –1 18
6. Videoton FC
10 5 2 3 16– 7 +9 17
7. Kecskeméti TE 11 4 4 3 18–16 +2 16
8. Lombard Pápa TFC
10 4 2 4 10–10 0 14
9. Szombathelyi Haladás 10 3 2 5 10–15 –5 11
10. BFC Siófok 10 2 5 3 8– 8 0 11
11. Paksi FC 10 2 5 3 19–23 –4 11
12. Újpest FC 10 2 2 6 13–16 –3 8
13. Kaposvári Rákóczi 10 1 5 4 13–19 –6 8
14. Vasas 10 1 5 4 9–16 –7 8
15. Ferencváros 10 1 2 7 6–13 –7 5
16. Zalaegerszegi TE FC 10 2 8 6–26 –20 2

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Callum Styles bombagólt lőtt a Championshipben

Légiósok
10 perce

Vezetett az Osnabrück, de négy góllal válaszolva továbbment a Német Kupában a Bayern München

Német labdarúgás
17 perce

Socca-vb: angol–magyar lesz a nyolcaddöntőért

Minden más foci
22 perce

Európai kézilabdaligák: Palasics Kristóf tizennyolc védése a Bundesligában

Kézilabda
30 perce

Völgyi Péter: Közepes teljesítménnyel nem lehet meccset nyerni a vb-n

Kosárlabda
31 perce

Milyen az ideális bringás hátizsák?

Csupasport
44 perce

Nemzeti zászlóval és himnusszal versenyezhetnek az orosz lovasok

Egyéb egyéni
45 perce

Női röplabda Eb: a szerbek és az olaszok az elődöntőben

Röplabda
1 órája