Videoton: a brazil védő a Bajnokok Ligájába vágyik a fehérváriakkal

2011.10.17. 16:23
Címkék
A Videoton labdarúgócsapatának honlapján gyakorta bemutatkozik egy-egy nyáron szerződtetett légiós. Ezúttal a brazil védőn, Paulo Viníciuson volt a sor.

„Tizenkét éves koromtól játszottam náluk tizenhatig, de valójában nem ott kezdtem. Már hatévesen fociztam egy kisebb csapatban, abban a kerületben, ahol éltünk. Ott is járják a megfigyelők a környéket, a Sao Paulo egyik edzője felfigyelt rám, így kerültem kapcsolatba velük. Betettek nagyobb gyerekek közé, és miután az idősebbeknél is mindig helytálltam, végül leigazolt a Sao Paulo" – idézte fel a vidi.hu-nak adott interjúban pályafutásának korai szakaszát a Videoton nyáron szerződtetett brazil védője, Paulo Vinícius.

„A pálya jobb oldaláról kerültem középre, de először a középpályán. Aztán egyszer kiállították a középhátvédünket, az edzőm engem vezényelt hátra a helyére, és mivel jól sikerült a beugrás, később ott ragadtam" – mesélte posztja történetéről a 21 éves játékos, aki az NB I-ben eddig négy meccsen lépett pályára.

Vinícius a nyáron a River Plate Montevideótól kerül a Videotonhoz, úgy tartja, Európában teljesen más a játék, mint a dél-amerikai országban. „Sokkal technikásabban fociznak itt, a pályák is jobbak, kevesebb a fizikai párharc, nem durva a játék. Viszont sokkal gyorsabb, Uruguayban többet gondolkoznak és passzolnak, lassabban játszanak" – mondta Vinícius, akinek az az egyik nagy álma, hogy a Bajnokok Ligájában szerepeljen a Videotonnal.

„A legfontosabb az alkalmazkodás, minden közeghez, helyzethez. A többiek, akik tapasztaltabbak nálam, ebben is sokat segítenek. A játékban pedig a maximumra kell törekedni, ez így van itt a Vidinél is, sok lehetőséget látok a jelenlegi helyzetemben. Elsődleges cél a bajnokság megnyerése, már csak azért is, mert nagyon szeretnék egyszer a Bajnokok Ligájában játszani. Az a világ legjobb versenysorozata, aki ott van, igazán a mennyben érezheti magát. Még a brazil válogatott kapuja is megnyílhat az ember előtt, ha a BL-ben szerepel. Márpedig a válogatottság minden brazil gyerek legnagyobb álma" – nyilatkozta Vinícius.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
3 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
4 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
4 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
4 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
4 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
5 órája