DVSC: Varga iránt továbbra is érdeklődik a Chievo és másik két olasz csapat

2011.11.29. 18:16
Címkék
A Serie A-ban szereplő Chievo képviselői nyáron többször is Magyarországra látogattak a DVSC-Teva válogatott futballistája, Varga József miatt. Az olaszok kölcsönvételben gondolkodtak, de végül nem egyeztek meg a debreceni vezetőkkel. A Nemzeti Sport Online információi szerint az olasz élvonalbeli klub továbbra sem mondott le a középpályás szerződtetéséről, igaz, nem a Chievo az egyetlen érdeklődő.

„Varga József olyan futballista, aki már sokszor bizonyította, hogy bármelyik országban megállná a helyét. Minden azon múlik, hogy a debreceni vezetőknek mik a szándékai, hajlandóak-e tárgyalni egy téli klubváltásról" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a futballista menedzsere, Filipovics Vladan.

„Az olasz kapcsolat továbbra is él, a Chievo még mindig képben van Vargával kapcsolatban, de másik két olasz gárda is érdeklődik. Konkrétumokról azonban egyelőre nem beszélhetünk, hiszen a Debrecennek még van két mérkőzése a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében, így csak ezt követően kerülhet sor bármilyen egyeztetésre” – tette hozzá a játékosügynök.

A 23 éves középpályást 2013 nyaráig köti a szerződése Debrecenbe.

Legfrissebb hírek

Vereségük után a Honvéd ellen javítanának a címvédő győriek

Labdarúgó NB I
21 perce

Vuelta: jelentősen lerövidítették a vasárnapi szakaszt

Kerékpár
22 perce

Fradi elleni gól? Aljosa Matko, az utolsó lila mohikán

Labdarúgó NB I
33 perce

Bognár György: Nem kaptuk el az arányokat a fiatalok és a rutinosak között...

Labdarúgó NB I
1 órája

US Open: Zverev és Gauff is a legjobb tizenhat között

Tenisz
1 órája

A nagyság útja: Roger Federer

Képes Sport
2 órája

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
2 órája

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
3 órája