FTC: Détári Lajost feljelentette a bíró, fegyelmi ügy lehet belőle

2011.11.22. 06:33
Détári Lajos, a labdarúgó NB I 11. helyén álló Ferencváros szakmai igazgatója arról beszélt a Nemzeti Sportnak, hogy a Kaposvár elleni vasárnapi mérkőzést (0–0) követően a játékvezető feljelentette a szövetségnél.

„Elmondtam, mit gondoltam a bíráskodásáról, és ezt most is vállalom – idézi a keddi Nemzeti Sport Détári Lajost. – Nehezményeztem, hogy a Kaposvár amellett, hogy nem akart futballozni, a kapusa állandó időhúzásával majd' tíz percet elcsalt a mérkőzésből, ám a játékvezető egy sárga lapon kívül semmit sem tett ellene. Elsősorban ezt tettem szóvá, amiért a bíró feljelentett, és ezt bele is írta a jegyzőkönyvbe. Figyelmeztettem, ha nem hitelesen írja le a történteket, akkor én is feljelentem, de mindent úgy rögzített, ahogy elhangzott."

Németh Ádám játékvezető nem nyilatkozhat a történtekről, ugyanakkor a Nemzeti Sportnak nem is cáfolta Détári Lajos szavait, vagyis vélhetően a fegyelmi bizottság elé kerül az ügy.

„Azért a csapatot felkészíthetem a diósgyőri találkozóra, ahol egyébként könnyebb dolgunk lesz, mint a Kaposvár ellen, mert a hazaiak nem kilenc játékossal védekeznek majd" – tette hozzá Détári, szavaival arra is utalva, hogy eltiltása esetén nem lehet majd ott a kispadon a hét végén.

Legfrissebb hírek

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
14 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
23 órája

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
Tegnap, 21:46

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
Tegnap, 19:01

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:49

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:05

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:35

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
Tegnap, 7:57