Hét és fél év óta az első mesterötös született a labdarúgó NB I-ben: 2004-ben a zalaegerszegi Waltner Róbert, ezúttal a pécsi Bajzát Péter talált ötször a kapuba.
Bajzát, a Pécsi MFC csatára a Vasast (5–1) tömte ki a ma délutáni bajnoki mérkőzésen, szinte egyedül verve meg a fővárosiakat.
Waltner Róbert 2004 májusában a ZTE–Haladás (7–0) élvonalbeli találkozó első öt gólját szerezve segítette csapatát kiütéses győzelemhez.
A zalaegerszegi támadó előtt több mint 25 évig nem jegyeztek fel mesterötöst az első osztályban, de a hetvenes években négyet is. 1974 szeptemberében a ferencvárosi Szabó Ferenc, 1976 májusában az újpesti Fazekas László, 1978 novemberében a szintén újpesti Fekete László, 1978 decemberében pedig a békéscsabai Vágási Sándor volt öt alkalommal eredményes.
Legfrissebb hírek





