Videoton: Vaskó Tamás nehéz győzelemre számít az MTK ellen

2011.11.16. 10:21
Címkék
A labdarúgó Ligakupa csoportkörének hatodik fordulójában a bajnoki címvédő Videoton a másodosztályban feljutásra pályázó MTK-t fogadja, a két együttes egyaránt 10-10 ponttal várja a székesfehérvári ütközetet. A csoportgyőztesek mellett az öt csoport három legjobb másodikja is bejut a sorozat negyeddöntőjébe.

„Nehéz meccs lesz, az MTK nagyon jó csapat – nyilatkozta a fehérvári klub honlapján Vaskó Tamás, az együttes válogatott védője. – Az első mérkőzésen is egálban volt velünk az ellenfél, ott sajnos ráadásul ki is kaptunk. Úgy gondolom, hazai pályán nyernünk kell, és győzünk is. Az MTK játéka a labdatartásra koncentrálódik, és ebből próbál támadásokat vezetni. Nekünk ebben kell a kék-fehéreket megakadályozni, és minél feljebb szerzünk labdát, annál nehezebb dolguk lesz védekezésben.”Vaskó Tamás, az együttes válogatott védője. – Az első mérkőzésen is egálban volt velünk az ellenfél, ott sajnos ráadásul ki is kaptunk. Úgy gondolom, hazai pályán nyernünk kell, és győzünk is. Az MTK játéka a labdatartásra koncentrálódik, és ebből próbál támadásokat vezetni. Nekünk ebben kell a kék-fehéreket megakadályozni, és minél feljebb szerzünk labdát, annál nehezebb dolguk lesz védekezésben.”

A C-csoport elsőségéről döntő találkozóra (kezdés 16 órakor) a belépés ingyenes lesz. Az első fordulóban az MTK otthon 1–0-ra győzött.

Legfrissebb hírek

NB II: Kolorcity Kazincbarcika–Kecskeméti TE

Labdarúgó NB II
17 perce

Újra indul a 21 Napos Kihívás, 17 helyszínen rajtol az őszi forduló

Egyéb egyéni
31 perce

Őrzi előnyét válogatottunk – Magyarország–Nigéria a női kosár-vb-n

Kosárlabda
31 perce

Russell lendülete kitart? A Ferrari harcba szállhat a pole-ért? – Olasz Nagydíj, időmérő

F1
36 perce

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Newcastle a Bournemouth ellen

Angol labdarúgás
42 perce

A Nyíregyháza szerződést bontott két labdarúgójával

Labdarúgó NB I
1 órája

Cselgáncs: Teddy Riner sérülés miatt nem indul a világbajnokságon

Egyéb egyéni
1 órája

Több évre marad a névadó szponzor a magyar központú hokiligában

Jégkorong
1 órája