Aczél Zoltánt kiengedték a fogdából

2011.12.09. 13:59
null
Aczél Zoltánt a Videoton elleni múlt szerdai kupameccs után állították elő (Fotó: Korponai Tamás)
Címkék
A Nemzeti Sport információi szerint a bíróság szabadlábra helyezte Aczél Zoltánt, a Haladás vezetőedzőjét, akit a november 30-ai Videoton–Haladás Magyar Kupa-mérkőzést követően állítottak elő, majd múlt héten előzetes letartóztatásba is helyeztek.

A TAGGYŰLÉS NEM DÖNTÖTT ACZÉL SORSÁRÓL

Péntek este több órán át tanácskoztak a Haladás labdarúgócsapatának tulajdonosai, ám nem született döntés arról, hogy Aczél Zoltán marad-e a gárda vezetőedzője. A tulajdonosok jövő héten személyesen beszélnek Aczéllal, s aztán határoznak – olvasható a klub honlapján.

„Egyelőre nem született döntés Aczél Zoltán sorsáról – nyilatkozta a haladas.hu-nak Marton Zsolt alpolgármester,a többségi tulajdonos önkormányzat képviselője. – Tudjuk, hogy ilyen szörnyű napok után Zoli számára a családja az első, de hamarosan mi is szeretnénk beszélni vele, ezért jövő héten valamelyik nap – hogy mikor, azt most még nem tudom –leülünk Zolival, és azt követően döntünk a hogyan továbbról.”

Aczél Zoltánt múlt pénteken helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság. Ügyvédjei fellebbeztek a döntés ellen, és az egyik jogi képviselő, Czeglédy Csaba megfogalmazása szerint azóta harcoltak azért, hogy a trénert kiengedjék a fogdából.

A harcot siker koronázta, információink szerint ugyanis a Haladás vezetőedzője elhagyhatta a fogdát, szabad lábon védekezhet. A bíróság ugyanis elfogadta Aczél Zoltán fellebbezését.

A hírt Czeglédy Csaba és az ügyészség részéről Fazekas Géza is megerősítette kérdésünkre. Utóbbi az MTI-nek is kommentálta az értesülést.

„Meg tudom erősíteni a hírt, mert megkaptuk a Fővárosi Bíróság végzését az ügyben – nyilatkozta az MTI-nek Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője. – A bíróság úgy ítélte meg, hogy az eddig közölt megalapozott gyanú fennáll Aczél Zoltánnal szemben, de nem indokolt a kényszerintézkedés, mert a büntetőeljárás oly mértékben előrehaladott állapotban van, hogy részéről a meghiúsításának veszélye már nem áll fenn.”

A szóvivő új fejleményként elmondta, hogy a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatban ezen a héten három volt siófoki labdarúgót hallgattak ki gyanúsítottként, de neveket, sőt egyelőre még monogramokat sem közölt.

Az NSO Tv-nek az edző ügyvédje, Czeglédy Csaba nyilatkozott. A vezetőedző egyelőre nem kívánta megosztani a gondolatait, most az a legfontosabb számára, hogy minél előbb megölelje családját, feleségét és két gyermekét – az ügyvéd amondó, „ocsmány kilenc napon” van túl Aczél Zoltán.

OCSMÁNY KILENC NAPON TÚL – CZEGLÉDY

Legfrissebb hírek

A Király új kalandja – Bobory Balázs publicisztikája

Amerikai sportok
20 perce

Elégedett semlegesek – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
20 perce

Újpest, új érzés; Makélélé: A mi Realunkhoz senki sem fog felérni

E-újság
30 perce

Női kosár-vb: negyeddöntős a címvédő Egyesült Államok is

Kosárlabda
47 perce

Lamine Yamal duplázott, az FC Barcelona öt gólig jutott Valenciában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Korai ZTE-gól pecsételte meg a Puskás Akadémia sorsát – képgaléria

Labdarúgó NB I
56 perce

US Open: Stollárék párosban kiestek, Szabalenka és Alcaraz is folytatja menetelését

Tenisz
1 órája

A 98. percben jött a dráma az ETO és a Honvéd meccsén – képgaléria

Labdarúgó NB I
1 órája